Pesti Srácok

Ítéletidő Budapesten: több kerületben hajózhatóvá váltak az utak – Perkátán tornádó volt

Ítéletidő Budapesten: több kerületben hajózhatóvá váltak az utak – Perkátán tornádó volt

Hatalmas vihar csapott le az országra, elsősorban Budapestre, ahol számos kerületben folyóvá alakultak az utak. Komoly károk keletkeztek, rengeteg dolga akadt a katasztrófavédelem munkatársainak. Szentendrén embereket kellett kimenteni elárasztott épületekből. A Fejér megyei Perkátán tornádót észleltek.

A kedden Budapestre is lecsapó vihar, a lezúduló nagy mennyiségű csapadék a város számos pontján okozott gondokat – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. Az interneten elérhető fényképek és beszámolók szerint a II. és a III. kerületben is több utcát és utat elöntött a víz. A közlemény szerint elsősorban a XIII. és a XIV. kerületben volt dolga a szakembereknek, eddig több mint száz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez.

Jellemzően épületekbe befolyt víz szivattyúzásához és kidőlt fák, leszakadt faágak eltávolításához riasztják a fővárosi tűzoltókat – tették hozzá. A VI. kerületben, a Podmaniczky és a Dózsa György út kereszteződésénél, a Vágány utcai vasúti felüljárónál nyolc személyautó és egy trolibusz akadt el az összegyűlt csapadékvíz miatt.

Elakadt autót tolnak a VI. kerületben, a Podmaniczky és a Dózsa György út kereszteződésénél, a Vágány utcai vasúti felüljárónál; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
PestiSracok facebook image

A Waze online közösségi navigációs rendszer térképe szerint Budapest összes fő közlekedési útvonalán jelentős torlódások alakultak ki; számos mellékút is járhatatlan. Az interneten elérhető fényképek és beszámolók szerint a II. kerületi Lövőház, illetve a Zöldlomb utcát is elöntötte a víz. A III. kerületben víz alatt áll a Lajos utca, illetve a Bécsi út egy része, és beömlött az eső a Westend bevásárlóközpontba.

Kedd esti életkép a XIII. kerületi Béke téren; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Még tornádó is volt

Tornádó volt Perkáta határában kedden délután – közölte az Országos Meteorológia Szolgálat a Facebook-oldalán. A Fejér megyei település határában a késő délutáni órákban egy úgynevezett nem-mezocikilonális tornádót észleltek. Ilyen tornádók rendszeresen előfordulnak a nyári félévben, de csak nagyon rövid élettartamúak és kis területet érintenek – írták. A szupercellákhoz kapcsolódó (mezociklonális) társaikhoz képest akár gyengébb zivatarfelhők alatt is megjelenhetnek. Az örvénylő oszlopban a szélsebesség meghaladhatja a 100-150 kilométer/órát – olvasható a közleményben. Május elején a Tolna megyei Bátán észleltek tornádót.

Szentendrén embereket mentettek

Több elárasztott épületből is embereket kellett kimenteniük a tűzoltóknak kedden Szentendrén – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A közlemény szerint az egyik épületben, a Halász utcában álló étteremben majdnem egy méter magasan állt a víz, amikor a tűzoltók megérkeztek; onnan hat embert menekítettek ki. A Bogdányi úton szintén egy éttermet veszélyeztetett a víz, innen három embert menekítettek ki. Az egységek folyamatosan végzik a környező utcák átvizsgálását, az egyik pincéből további három embert vittek biztonságos helyre a tűzoltók – tették hozzá.

Forrás: MTI. Vezető képünkön a folyóvá alakult XIII. kerületi Béke tér látható; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.