Pesti Srácok

A Jobbik Soros civiljeivel paktálna

null

Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azzal indokolta a felvetést, hogy a civilek ma kevés helyen tudnak érdemben beleszólni a közéletbe. Értékelése szerint a társadalmi reflexek nem változtak meg, a kormány a félelemre épít, a politikai és gazdasági szereplők pedig arra törekednek, hogy az ő érdekeiket szolgáló, civilnek tűnő szervezetek működjenek.

A politikus a már meghozott döntésekre vonatkozó visszacsatolásban, a tervezetek véleményezésben és a javaslattételben is számítana a testület működésére, s elképzelése szerint megyei gyűléseket és alkalmanként országos összejövetelt is tartana a civil parlament. Mint mondta, azt szeretné, ha minél szélesebb lenne a résztvevők köre. Példaként munkavállalói és munkaadói, kulturális, egyházi, szociális és karitatív szervezeteket jelölt meg, hozzáfűzve:

PestiSracok facebook image

Vona Gábor elvárásként fogalmazta meg a társadalmi hasznosságot és az átlátható, gazdasági és pártérdekektől független működést, s jelezte, hogy a részleteket konstruktív vitákban tervezi kidolgozni. Szerinte a Civil Összefogás Fórum társadalmi hasznossága alacsony, és nem alkalmasak azok a szervezetek sem, amelyek mögött nincsenek emberek. Nem akarja, hogy egyszemélyes szervezetek "széttrollkodják" a szervezet működését - fogalmazott Vona Gábor. A pártelnök szerint a kormány számára kétféle civil létezik: aki szolgálja és aki az ellensége. A Jobbik nem akar megosztottságban gondolkodni és új együttműködés ajánl - tette hozzá. Kérdésre közölte, hogy a hasznosságnak vannak számszerűsíthető paraméterei, például az szja 1 százalékok felajánlása. Arra pedig, hogy a javaslat békejobb-e a Soros Györgyhöz köthető szervezeteknek, azt felelte: elvárás a tiszta és átlátható működés, új civil struktúrát szeretne, továbbá azt, hogy a civilek ki tudjanak törni abból a politikai-gazdasági érdekbeli csapdából, amibe belekerültek.

Vona Gábor a tájékoztatón beszélt az európai bérunióról szóló kezdeményezésükről is, kifejtve: az Európai Bizottság pozitív döntése után május 22-től egy éve van a nyolc szövetségesnek, hogy 1 millió aláírást gyűjtsön azért, hogy felzárkózzanak a régiós bérek a nyugati színvonalra. Ezt egy új időszámítás kezdeteként értékelte és új kohéziós politika kidolgozását sürgette. Amíg Orbán Viktor elszigeteli Magyarországot, addig a Jobbik meg kívánja reformálni az EU-t - hangoztatta, hozzátéve: a valódi szabadságharcnak a bérfelzárkózásról kell szólnia.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.