Pesti Srácok

Kimaradt a telekbővítés Botka vagyonnyilatkozatából

null

Nem csak a Rolex miatt nem stimmel Botka László vagyonnyilatkozata – írta meg a HVG.hu. A szegedi polgármester 2005-óta elfelejtette feltüntetni, hogy telkét egy tóparti földterülettel bővítette ki, igaz ugyanakkor, hogy azt beszámolók szerint teljesen körülnőtte a nádas.

A HVG.hu egyik olvasója hívta fel arra a figyelmet, hogy Botka László szegedi polgármester évekkel ezelőtt a telkéhez megvásárolt egy korábban már az önkormányzattól bérelt területet még 2005-ben. A portál szerint az említett 287 négyzetméteres területrész, amelyet korábban Botka 7875 forint/négyzetméteres áron bérelt az önkormányzattól, valóban kapcsolódik egy tóparthoz, azonban azt teljesen körbenőtte a nádas, legfeljebb csak horgászok látogatják. Mint a portál az önkormányzattól megtudta, a szegedi polgármester a piaci értékbecslés alapján 2,87 millió forintot fizetett ki vételi árként, ami 10 ezer forint/négyzetméternek felel meg. A válasz szerint az említett terültet 1994 óta különben is szervesen a Botka által 2001-ben megvásárolt telekhez volt csatolva. Botka László úgy nyilatkozott, „élete legrosszabb üzletét kötötte", mivel az akkori legmagasabb áron vette meg az önmagában értéktelen földterületet. Arra a kérdésre, miért nem tüntette fel 2005 óta a telek területének megnövekedését úgy nyilatkozott, 2001 óta automatikusan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, a telek számára ténylegesen, fizikailag nem nőtt, hiszen ez a rész 1994 óta szerves része volt.

A polgármester a portálnak beszélt milliós Rolex órájáról is, amely szintén kimaradt a vagyonnyilatkozatából. Mint elmondta, az órát 40. születésnapjára kapta a feleségétől, és fogalma sem volt, mennyibe került. Hozzátette, mostantól nemcsak az említett órát, de „a bútort és a konyhai eszközöket is" feltünteti majd.

Forrás: HVG.hu; fotó: blikk.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.