Pesti Srácok

Koszovóban egy választás előkészülete sem sima ügy

Koszovóban egy választás előkészülete sem sima ügy

A koszovói választói névjegyzéken kétszázezerrel többen szerepelnek, mint ahány állampolgára van a balkáni országnak – közölte a Zeri című pristinai hírportál kedden. A választási bizottság elnöke szerint minden rendben van a névjegyzékkel.

Koszovóban június 11-én tartanak előrehozott választást, miután a parlament a múlt szerdán megszavazta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. A voksolásra készülve derült ki, hogy a központi választási bizottság adatai szerint az 1,7 milliós Koszovónak 1,9 millió szavazásra jogosult állampolgára van. Egyes ellenzéki politikusok szerint mintegy 615 ezer névvel több szerepel a névjegyzékben, mint ahányan törvényesen az urnák elé járulhatnának júniusban.

Bár Valdete Daka, a választási bizottság elnöke szerint minden rendben van a névjegyzékkel, a Zeri megállapította, hogy a rendellenesség az 1999-es koszovói-szerb konfliktus óta fennáll, a névjegyzéket ugyanis azóta nem frissítették. A választási bizottság elnöke szerint ez a kérdés minden voksolás alkalmával felmerül, ugyanakkor kijelentette: az adatok pontosak, azok adhatják le voksaikat június 11-én, akik az anyakönyvi adataik alapján szavazásra jogosultak, és ebbe a csoportba tartoznak a külföldön élő koszovóiak is.

PestiSracok facebook image

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, a gazdasági fejlesztések azonban elmaradtak, így Európa egyik legszegényebb országának számít. A befektetések elmaradásának egyik oka az, hogy Szerbia egykori déli, főleg albánok lakta tartományát több ország sem ismerte még el önálló államként. Szerbia mellett Oroszország és Kína, illetve öt uniós tagállam – Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus – sem tartja függetlennek.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.