Pesti Srácok

Kubatov Gábor szerint Botka László egy korrupt, hazug politikus

null

Botka László semmiben sem különbözik az elődeitől: egy korrupt, hazug szocialista politikus. A napnál is világosabb, hogy amit művel, az a képmutatás magasiskolája – mondta a SZEGEDma.hu-nak Kubatov Gábor. A Fidesz alelnöke szerint a baloldal szokásához híven megint nem mond igazat, az Orbán-kormány nem akarja kivezetni Magyarországot Európából.

- mondta el Kubatov Gábor a SZEGEDma.hu-nak adott interjújában. A Fidesz alelnöke megjegyezte, hogy lassan Európa is változik, és hamarosan belátja majd, hogy nem véletlenül mondja a Fidesz, amit mond, és teszi, amit tesz. Erre példaként a határon épült kerítést hozta fel, melynek példáját azóta sokan követték.

Hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Emmanuel Macron megválasztásával kapcsolatban Kubatov Gábor elmondta, Nem lehet még pontosan tudni, mit fog tenni a francia kormány, mivel nem ismeri senki még annak működését, gazdasági és ideológiai irányvonalát.

A közös európai hadsereggel kapcsolatban kifejtette: nyilvánvaló, hogy az európai határokat csakis közös európai hadsereggel lehet megvédeni, és emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktornak volt arra irányuló javaslata, hogy emeljék, rendezzék a Frontex mint európai hadsereg költségvetését, alakítsanak ki ebből egy igazán ütőképes, nagyobb haderőt.

A Fidesz alelnöke a Jobbik, az MSZP, valamint a Momentum zenés-táncos tüntetéseit, illetve a plakátolásokat már a kampány részének tartja, úgy véli a Simicska Lajos által felvásárolt Jobbik, valamint Soros György civiljei is e célból szervezgetik tüntetéseiket, kreálják folyamatosan a botrányaikat.

- mondta.

Kubatov Gábor azonban nem aggódik túlzottan a közélet és a közbeszéd állapota miatt, úgy gondolja, a magyar közélet, a magyar politika tehát már csak ilyen, bizonyos időszakokban rendkívül forrongó és vehemens.

- mondta.

Hozzátette:

De Kubatov Gábor megérti, hogy az ellenzéknek elfogytak az érvei, amikor a gazdaságban 4,1 százalékos a növekedés, hét év alatt 700 ezer új munkahelyet hoztunk létre, az Orbán-kormány 8,8 százalékos béremelést hajtott végre, emelte a minimálbért, a szakmunkásbért, tanárok, az ápolók, a kórházi dolgozók bére 60 százalékkal nőtt. Úgy gondolja, nem maradt más számukra, mint a verbális és a fizikai agresszió.

Rendben van, tény, hogy a Soros-legények nem terroristák, de ezek a szép arcú fiatalemberek mégiscsak újságírókat próbáltak meg megfélemlíteni.

Kubatov Botka Lászlóval kapcsolatban elmondta a lapnak, hogy szerinte az MSZP miniszterelnök-jelöltje semmiben sem különbözik az elődeitől: "egy korrupt, hazug szocialista politikus".

Hangsúlyozta: nem véletlen, hogy Botka nem tud védekezni, nincsenek válaszai, azaz nem csinál mást, mint menekül, mind a Szeviép-ügyben, mind az ingyenesen osztogatott parkolóbérletek ügyében. Szerinte Szeged megérdemelné, hogy akkorát fejlődjön, mint Debrecen vagy Hódmezővásárhely, és ehhez jó alapot ad, hogy tele van a Fidesz ígéretes tervekkel.

SZEGEDma.hu; Fotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.