Pesti Srácok

Magyarország minden eddiginél nagyobb kötött segély-hitelprogramot indít Laoszban

Magyarország minden eddiginél nagyobb kötött segély-hitelprogramot indít Laoszban

Minden eddiginél nagyobb, 160 millió dollár értékű kötött segély-hitelprogramot indít Magyarország Laoszban - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután laoszi kollégájával tárgyalt.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kiemelte: a program három területet érint, az élelmiszerbiztonsági rendszert, a vízgazdálkodást és az informatikát. A program keretében magyar cégek folytathatják vágóhidak és feldolgozóüzemek építését Laoszban, részt vehetnek a főváros, Vientián szennyvízhálózatának felújításában, ipari parkok vízellátórendszereinek kiépítésében, valamint az elektronikus személyi igazolványok rendszerének kialakításában - magyarázta.

A külügyminiszter felidézte: korábban már két hasonló, sikeres programot indítottak Laoszban. 2009-ben 8,6 millió dollár (2,37 milliárd forint) értékben magyar cégek építettek mezőgazdasági farmokat az ázsiai országban, a tavaly indult programban pedig 30 millió dollár értékben magyar vállalatok az élelmiszerbiztonsági rendszer modernizálásában vettek részt.

PestiSracok facebook image

- mondta.

A mostani program indokaként említette, hogy Laosz lakosságának nagy része vidéken, mezőgazdaságból él, az országnak gazdag víztartalékai vannak és a magyar vállalatok szerepvállalását eddig is elégedettség övezete.

Szijjártó Péter további jelentős együttműködési területnek nevezte az oktatást. Azt mondta: több, jelenleg Laoszban fontos pozíciót betöltő egykori hallgató tanult Magyarországon, ami jól mutatja, hogy az ösztöndíjprogramok a legjobban megtérülő hosszú távú befektetések közé tartoznak. Az együttműködést folytatják, szeptembertől ötven laoszi diák tanulhat magyarországi felsőoktatási intézményben.

A miniszter arra is kitért, hogy Magyarország felelősséget visel a világban élő keresztény közösségekért, és Laoszban is él több tízezer keresztény. Üdvözölte, hogy Laosz az alkotmányában is lehetővé teszi a vallási sokszínűséget, és a társadalom komoly értékeként tekint a helyi keresztény közösségre.

Szaleumxay Kommaszit laoszi külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország és Laosz kapcsolata hosszú időre tekint vissza, és országa mindig megbízható barátként számíthatott Magyarországra a gazdasági együttműködésben és nemzetközi ügyekben is. Idén ünnepelik a diplomáciai kapcsolatok létesítésének 55. évfordulóját, és ezen időszak alatt sok eredményt értek el a kapcsolatépítésben - mondta.

A laoszi miniszter szintén az oktatást nevezte meg a kétoldalú együttműködés kiemelkedő területeként.

MTI; Fotó: MTI - Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.