Pesti Srácok

Miniszterelnök-jelöltnek választották Botka Lászlót

Miniszterelnök-jelöltnek választották Botka Lászlót

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert - jelentette be az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten.

Molnár Gyula közölte, a 292 küldöttből 280-an szavaztak a kormányfőjelölti posztra egyedül aspiráló Botka Lászlóra.

A pártelnök kongresszusi beszédében azt mondta, a 2018-as választás tétje: Orbán Viktor vagy Európa.

Értékelése szerint a Fidesz becsapta az országot, eldobta a konzervatívok minden becsülendő értékét.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Elmondta, a keresztény értékekből gyűlöletszítás, a mértékletességből végtelen korrupció lett.

Molnár Gyula azt mondta, az MSZP nem egy szűk elit, a kevesek, hanem sokak érdekében fog kormányozni. Közölte, a tehetősebbektől több felelősséget, hozzájárulást várnak, és ebből azokon segítenek, akik nehezebb körülmények között élnek.

Rögzítette:

Az MSZP elnöke szerint ma még nagyon sokan úgy gondolják Magyarországon, hogy az MSZP is része a problémának, ezért a következő időszak politikai irányának azt nevezte, hogy világossá tegyék:

Molnár Gyula azt mondta, hadat üzennek mindazoknak, akik gyűlöletet keltenek, akik korlátozzák a sajtó szabadságát, akik megpróbálták korlátozni a civilek működését, akik rasszizmusról, antiszemitizmusról, a nők iránti ellenszenvről beszélnek.

- hangoztatta.

Elmondta, a demokratikus ellenzéki pártoknak, a szakszervezeteknek, a civileknek, az értelmiségnek hamarosan állást kell foglalniuk.

- mondta.

Szerinte mostantól nem az a kérdés, mit tesznek mások a Fidesz-kormány lebontásáért, hanem hogy "te mit teszel azért, hogy ez a hatalom 2018-ban megbukjon és a politika szemétdombjára kerüljön".

- hangoztatta.

Hozzátette, az MSZP nem csak magának választott miniszterelnök-jelöltet, világos ajánlatot tett a partnereknek és az országnak. Ennek az ajánlatnak a részeként - folytatta - készen állnak lemondani önállóságuk egy részéről, előjogokról, programpontokról, körzetekről, de csak akkor, ha a cél a győzelem.

Molnár Gyula úgy fogalmazott csak azokkal tudnak együttműködni, akik 2018-ban két vállra akarják fektetni a Fidesz hatalmat.

Botka László és saját keresztnevére utalva elmondta, a Gyula vezeti a csatában a csapatokat, jelentése törökül fáklya, a László jelentése hatalom és dicsőség.

Én készen állok arra, hogy vezessem a csapatokat a csatában és fáklyaként világítsak a hatalom és a dicsőség felé Botka Lászlónak - mondta.

MTI; Fotó: Hírek Ma

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.