Pesti Srácok

MSZP szerint a választások tétje, hogy putyini típusú orbanisztán lesz –e Magyarországból

MSZP szerint a választások tétje, hogy putyini típusú orbanisztán lesz –e Magyarországból

Az MSZP szerint a 2018-as nem egyszerű országgyűlési választás lesz, hanem döntés arról, hogy Magyarország az Európai Unióval vagy pedig egy másik irányba, Putyinnal akar-e tovább haladni - mondta Ujhelyi István, a szocialisták alelnöke és európai parlamenti képviselője kedden Budapesten.

A politikus a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján, a Parlament egyik ablakából kilógatott uniós zászlóra utalva arról beszélt, a május 9-i Európa napról az Európai Unió valamennyi tagállamában büszkén emlékeznek meg, a magyar Parlamenten azonban csak akkor van kint az EU-s zászló, ha az MSZP-s képviselők kirakják. Annak is örülhetünk, hogy nem Putyin címere lóg a nemzeti lobogó mellett, ugyanis egyre több jel mutat arra, hogy Magyarország "inkább egy putyini típusú orbánisztán felé" halad, mintsem hogy az Európai Unió értékeit követné - mondta.

Ujhelyi István úgy vélte, az Orbán Viktor által megálmodott Európa-ellenes lázadás súlyos vereséget szenvedett az elmúlt hónapokban Hollandiában, Ausztriában és legutóbb Franciaországban is.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Hangsúlyozta, az új francia elnök, Macron és az európapárti politikusok egy olyan új EU-t szeretnének megálmodni, amelyben Orbán illiberális Magyarországának nincs helye. Szerinte ez közös veszély, mert nem Orbán Viktor marad majd ki egyedül az európai biztonságos fejlődésből, hanem minden magyar, ha "nem takarítják el" ezt az európaellenes kormányzatot. Közölte, Botka László, miniszterelnök-jelölt programjának hangsúlyos eleme lesz az európapártiság, és az európai magyar demokraták többségéből álló, következő magyar Országgyűlés visszahelyezi majd az európai lobogót a magyar nemzeti zászló mellé az Országgyűlés épületére.

- fogalmazott az EP-képviselő.

Kérdésre válaszolva megerősítette, támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét. Hozzátette, hétfőn volt az első regionális jelölőgyűlés, ahol egyhangú támogatással javasolták Botka Lászlót kormányfőjelöltnek.

Forrás: MTI; fotó: mno.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.