Pesti Srácok

Önmagával kötött együttműködési szerződést Soros egyeteme

null

Önmagával kötött együttműködési szerződést magyar nyelven a budapesti Közép-európai Egyetem és a Central European University New York korábbi elnöke és rektora – derült ki a Magyar Idők birtokába került iratokból.

A John Shattuck által két ponton aláírt, 2009. szeptember 9-i datálású dokumentum egyik érdekessége, hogy a rajta szereplő, a két intézmény hitelességét bizonyító pecsét nem egyezik meg a szerződésben szereplő intézményekkel. Az egymás mellett szereplő, ugyanolyan tipográfiájú CEU-s bélyegzők egyikén a „Közép-európai Egyetem, 1051 Budapest, Nádor u. 9.”, a másikon „Central European University, 1051 Budapest, Nádor u. 9.” felirat szerepel. A megállapodás szövegében ennek ellenére az Amerikai Egyesült Államokban akkreditált, New York-i székhelyű felsőoktatási intézményre hivatkoznak. Hasonló, a Nádor utcai címmel kapcsolatos anomália már az intézmény akkreditációs okiratában is felfedezhető. Ugyanis a Tűzfalcsoport szerint a Közép-európai Egyetemet az alapító okirat szerint a Middle States Commission on Higher Education (USA) a Nádor utcai intézmény címén akkreditálta 2004-ben.

Tisztázatlan a CEU New York-i intézményének akkreditációja?

Felvetődik tehát a kérdés, hol van a CEU New York-i intézményének akkreditációja? Ugyanis az intézmény honlapján azt írják, hogy ők „az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon akkreditált budapesti székhelyű felsőoktatási intézmény”. Ezzel összefüggésben portálunk korábban már felhívta rá a figyelmet, hogy egy cég bejegyzett székhelye nem lehet egyszerre New Yorkban és Budapesten is. Hiszen a hatályos magyar törvény szerint egy cég székhelye a társaság cégjegyzékbe bejegyzett irodája, amely egyúttal a levelezési címe is. A magyar cégnyilvántartás szerint a Central European University székhelye: 10019 New York, West 57th Street 224. A manhattani, a Central Parkhoz közeli címen lévő irodaházban azonban nem a CEU, hanem az Open Society Foundations, a Soros György által alapított Nyitott Társadalom Alapítvány központja működik.

PestiSracok facebook image

Az iratokon és a pecséteken szereplő budapesti cím kapcsán Rüll Ildikó, az egyetem sajtóreferense úgy nyilatkozott: a Nádor utcai cím a működésének a helyszínére utal, és nem a jogi székhelyre. Csakhogy ez esetben felvetődik egy újabb kérdés is: ha csak 2004-ben akkreditálták a CEU-t, az hogy működhetett 1995-től Budapesten? A helyzetet magyarázza az az Origón korábban idézett 2005. márciusi levél is, amelyet Soros György küldött Magyar Bálint „barátjának”. Ezen levél alapján aztán az MSZP–SZDSZ-es parlamenti többség alig egy hónap leforgása alatt az amerikai spekuláns kérése szerint a CEU-ra szabta a felsőoktatási törvényt. A jogszabály idén áprilisi módosítása szüntette meg az intézmény kiváltságait a többi, Magyarországon működő egyetemmel szemben.

Forrás: 888.hu, PestiSrácok.hu, fotó: Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.