Pesti Srácok

Komoly gond lehet a CEU amerikai akkreditációjával

null

Minimum súlyos tévedésnek tűnik, hogy az elvileg New York-i székhelyű CEU (Central European University) oktatási intézményként való működését az amerikai akkreditációs bizottság nem az amerikai székhelyével engedélyezte, hanem a kiadott okiraton a budapesti Nádor utca 9. szerepel címként. Hiába köztudott tény, hogy a CEU New Yorkban csak postacímként működik (ahol egyébként Soros Nyitott Társadalom Alapítványai tanyáznak), a székhelyeként akkor is azt kellett volna megadni az iraton. A PestiSrácok.hu által megkérdezett jogi szakértő szerint egy ilyen alapvető adat téves megadása az okirat érvénytelenségét is fölveti.

A Közép-európai Egyetem alapító okiratának 1. § (1) bekezdése szerint „Az Egyetemet a Middle States Commission on Higher Education (USA) intézményi akkreditációban részesítette.” Ugyanakkor a Tűzfalcsoport blog egy minapi bejegyzésében fölhívta a figyelmet, hogy az említett Middle States Commission on Higher Education a budapesti, Nádor utca 9. szám alatti címen akkreditálta az egyetemet. Ennek igazolására magyar és angol nyelven is közzétették az akkreditációs papírokat. Íme, az angol nyelvű okirat:

A Central European University akkreditált címe: Nádor utca 9.

Itt pedig az okirat magyar nyelvre lefordított példánya:

PestiSracok facebook image
A Közép-európai Egyetem akkreditált címe: Nádor utca 9.

A Tűzfalcsoport mindezek alapján föltette a kérdést: hogyan akkreditálhatták Philadelphiában a magyarországi Közép-európai Egyetemet (KEE)? És ha ez már megtörtént, hol van a CEU New York akkreditációja?

Most akkor mi van?

Először is tisztázzuk, amit eddig megtudtunk az egyetem kusza hátteréről. Az intézmény honlapján azt írják, hogy ők „az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon akkreditált budapesti székhelyű felsőoktatási intézmény”. Tehát eszerint a Central European University (CEU) és a Közép-európai Egyetem (KEE) székhelye is Budapest. Ami viszont lehetetlenség. Hiszen – miként azt például ebben az áprilisi közleményében maga a CEU-KEE is elismerte: a CEU-t New York Államban jegyezték be. Márpedig egy cég bejegyzett székhelye nem lehet egyszerre New Yorkban és Budapesten is.

A hatályos magyar Cégtörvény szerint egy cég székhelye a társaság cégjegyzékbe bejegyzett irodája, amely egyúttal a levelezési címe is. Ezen a székhelyen történik a levelek és iratok átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása. A cégnek a székhelyét cégtáblával meg kell jelölnie.

A CEU New York-i székhelyén nyoma sincs CEU-nak, helyette ott van a Nyitott Társadalom Alapítvány központja; Fotó: Ripost

A magyar cégnyilvántartás szerint a Central European University pontos címe (székhelye): 10019 New York, West 57th street 224. Ám – miként arról a Ripost cikke alapján áprilisban beszámoltunkezen a New York-i címen semmiféle CEU nincs, helyette viszont ott van az Open Society Foundations, azaz Soros György Nyitott Társadalom Alapítványának a központja. A Ripost cikkéből az is kiderült, hogy az épületben dolgozók még csak nem is hallottak a CEU-ról. CEU-s cégtáblának sem volt nyoma az ominózus irodaházon.

Az amerikai akkreditációs okirat utolsó lapján is csak a Nádor utca 9-et tüntették föl címként

Furcsa magyarázat

A CEU-KEE székhelyével és akkreditációjával kapcsolatos ellentmondások föloldására megkerestük az egyetem sajtóreferensét, Rüll Ildikót, aki a következő magyarázattal szolgált:

Ezzel szemben az akkreditációban nem „működési helyként” van megadva a budapesti, Nádor utcai cím, hanem a cég címeként („address”). A portálunk által megkérdezett jogi szakértő szerint súlyosan aggályos, hogy az okiratban egyáltalán nem szerepel a CEU New York-i székhelye. A jogász úgy vélte, egy ilyen kaliberű hiba fölvetheti az okirat érvénytelenségét is.

– fogalmazott a jogász. Egyúttal arra is rámutatott: a Nádor utcai cím föltüntetése önmagában nem lenne gond, ha jelezték volna, hogy az a működési cím – így viszont azt a látszatot kelti, mintha ez lenne a cég székhelye is.

Még egy furcsaság

Az sem világos, hogy miközben a Middle States Commission on Higher Education a föntebbi okiratok tanúsága szerint csupán 2004-ben akkreditálta a CEU-t, a KEE alapító okiratából kiderül:

Hogyan működhetett a CEU 1995-től Budapesten úgy, hogy az Egyesült Államokban csak 2004-ben akkreditálták? Vagy már 2004 előtt is akkreditálták egyszer a tengeren túl? Ha igen, mikor? Többek között ezeket a pótlólagos kérdéseket tettük föl a CEU-KEE sajtóreferensének, Rüll Ildikónak, és amint válaszol, cikkünket frissítjük.

Akármi is lesz majd a válaszban, mi már semmin nem fogunk meglepődni. Különösen annak a levélnek a fényében, amit Soros György küldött Magyar Bálint „barátjának” még 2005 márciusában. És ami alapján aztán az MSZP-SZDSZ-es többség alig egy hónap leforgása alatt az amerikai spekuláns szája íze szerint módosította a „Lex CEU”-t. Amely jogszabály rögzítette az egyetem kiváltságait. E kiváltságok, a többi egyetemmel szembeni jogtalan előnyök elvétele miatt generáltak világraszóló hisztit az amerikai tőzsdecápa emberei, szervezetei, kitartottjai az utóbbi hónapokban.

Forrás: tuzfalcsoport.blogstar.hu. Vezető képünkön a CEU címeként megadott New York-i székház; Fotó: Ripost.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.