Pesti Srácok

Sebastian Kurz keményen kézbe fogja a bajban lévő Osztrák Néppártot

Sebastian Kurz keményen kézbe fogja a bajban lévő Osztrák Néppártot

Sebastian Kurz külügyminisztert választotta a kisebbik koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetése a konzervatív párt új elnökének vasárnap este. Az új elnök elmondta, a pártvezetés egyhangúlag döntött mellette, egyúttal határoztak a párt megújulásáról is.

A ÖVP pártvezetés ezáltal támogatta Kurz által szombaton bemutatott feltételeket, amelyekkel vállalta a pártvezetői tisztséget. Ezek között szerepel, hogy a pártelnök hatáskörébe tartozzanak a személyi döntések, önállóan állíthassa össze pártja szövetségi választási listáját, önállóan választhassa meg a jövendő pártfőtitkár személyét, valamint kormányzati csapatát, nem pedig a pártelnökség határozata alapján, ahogyan ez eddig történt. Ezen felül szabad kezet kért bármilyen összetételű koalíciós tárgyalásokhoz, és a párt tartalmi vezetését is magának követelte.

A vasárnapi ülésen megállapodtak arról is, hogy a következő választáson Sebastian Kurz listája – az új Néppárt (Liste Sebastian Kurz – die neue Volkspartei) néven fognak indulni. A héten lemondott Reinhold Mitterlehner alkancellár, az ÖVP elnöke. Az alkancellár személyéről a vasárnapi pártülésen nem hoztak döntést.

PestiSracok facebook image

Kurz arról tájékoztatott, hogy hétfőn találkozik Christian Kern osztrák kancellárral és javasolni fogja az előrehozott választás megtartását. Kurz tervei szerint az előrehozott választásokat 2018 ősze helyett, idén kora ősszel rendezhetnék. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) egyelőre nem reagált az új ÖVP elnök kinevezésére, az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a szociáldemokrata pártelnök, Christian Kern osztrák kancellár hétfőn fogja ismerteti álláspontját.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.