Pesti Srácok

Tóparton pecázott, mikor elkapták az emberkereskedőt

Tóparton pecázott, mikor elkapták az emberkereskedőt

Emberkereskedelem és kerítés miatt körözték a férfit, akit horgászás közben fogták el a nyomozók – írta a police.hu közleményében. A gyanú szerint H. József Hollandiában prostitúcióra kényszerített más személyeket, akik összesen 500.000 eurót (több mint 150 millió forintot) „kerestek”. Ebből naponta több mint 1000 eurót kellett leadniuk a körözött férfinak.

A police.hu arról ír, Holland hatóságok 2017 áprilisában keresték meg a magyar rendőrséget azzal, hogy segítsenek elfogni egy 44 éves férfit, akivel szemben emberkereskedelem és kerítés miatt bocsátottak ki európai elfogatóparancsot. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési nyomozói haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést. A holland rendőröktől kapott adatok szerint H. József Hollandiában prostitúcióra kényszerített más személyeket, akik összesen 500.000 eurót „kerestek”. Ebből naponta több mint 1000 eurót kellett leadniuk a körözött férfinak.

A magyar nyomozók megállapították, hogy a keresett személy Magyarországon tartózkodik. H. Józsefet 2017. május 7-én 16 órakor - horgászás közben - egy Székely község melletti víztározónál fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési munkatársai. A férfit a rendőrök a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra előállították, Hollandiának történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság.

Forrás: police.hu; fotó: bojlistavak.hu, a kép illusztráció

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.