Pesti Srácok

"Valami bűzlik" Gyurcsányék 1,5 milliárdos támogatása körül

null

A Fidesz szerint "a Gyurcsány család akárhogy is magyarázza", a brüsszeli bizottságtól kapott 1,5 milliárdos megbízása "messziről bűzlik" és felveti a bújtatott pártfinanszírozás gyanúját. A nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Dobrev Klára hiába tartott sajtótájékoztatót, nem tisztázta magát sem a brüsszeli megbízás, sem a mostani botrány ügyében.

Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Lázár Jánosnak minden dokumentum a rendelkezésére áll, hogy az EMIR-rendszer (Egységes Monitoring- és Informatikai Rendszer) ügyében megvédje Magyarország érdekeit, de - mint fogalmazott - a Miniszterelnökséget vezető miniszter "alantas politikai szándékból" inkább "sutba dob" 18 milliárd forintot. A Fidesz erre reagálva elképesztőnek és felháborítónak nevezte, hogy Dobrev Klára "a kormányra mutogat, miközben az általa tető alá hozott szabálytalan közbeszerzések miatt Magyarországnak várhatóan 18 milliárd forintot kell visszafizetnie". Mindezt azért, mert Gyurcsány Ferenc feleségének irányítása alatt az NFÜ szabálytalan közbeszerzéseket kötött - írta a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt közleményében kitért arra is, hogy Gyurcsány Ferenc rendszeresen vesz ki pénzt "a Brüsszel által pénzelt" Altusból, és abból a saját pártját több tízmillió forinttal pénzeli. "A különös brüsszeli megbízásáról valódi hátteréről sem a Gyurcsány-család, sem az Európai Bizottság nem volt hajlandó semmit nyilvánosságra hozni a mai napig" - fogalmazott a Fidesz.

PS/MTI, fotó:Hvg

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.