Pesti Srácok

Varga: A 2018-as a munkából élők költségvetése lesz

Varga: A 2018-as a munkából élők költségvetése lesz

A munkából élők költségvetését nyújtják be kedden a parlamentnek. A 2018-as költségvetés azok számára kínál több esélyt, akik munkából tartják el magukat és a családjukat, akiknek jövedelmük van - nyilatkozta a közmédiának a nemzetgazdasági miniszter a szentendrei Skanzen családi majálisa alkalmából hétfőn.

Varga Mihály elmondta, 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel terveznek, azzal, hogy a háztartások fogyasztása 4,6 százalékkal növekedhet jövőre. A tavaly megkötött hatéves bérmegállapodásnak is köszönhetően 8,8 százalékos bruttó bérnövekedés várható, az idei év után a minimálbér és a garantált bérminimum jövőre is 8 és 12 százalékkal nő. A miniszter hangsúlyozta, szeretnék, ha minden területre legalább annyi támogatás jutna, mint az idén, sőt átlagban mintegy 5-6 százalékkal többet tudnak költeni egészségügyre, oktatásra, kultúrára, közbiztonságra és más területekre.

A költségvetéssel párhuzamosan az adótörvényeket is benyújtják a parlamentnek - folytatta. A legfontosabb módosítások közül kiemelte, hogy jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a halhús áfája, tovább csökken az éttermi szolgáltatások áfája és az internetszolgáltatások áfája. Varga Mihály kitért arra, a kisüzemi sörfőzdéknek lehetővé kívánják tenni, hogy az évi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezerig csak a jövedéki adó felét kelljen megfizetniük.

Forrás: MTI; fotó: keol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.