Pesti Srácok

Antiszemita, autista, trükkös – Ez mind Orbán Viktor a német sajtó szerint

Antiszemita, autista, trükkös – Ez mind Orbán Viktor a német sajtó szerint
Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Több német lap foglalkozott Magyarországgal szerdán a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben indított kötelezettségszegési eljárással és a civil szervezetek működéséről az Országgyűlésben elfogadott jogszabállyal kapcsolatban.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap Jasper von Altenbockum kommentárját közölte, amely szerint kétséges, hogy szankciókkal rá lehet-e kényszeríteni a kelet-európai uniós tagállamokat menekültkontingensek befogadására. Az Európai Bizottság lépése „nem könnyíti meg az újrakezdést az európai menekültpolitikában”, a német kormány pedig „zsákutcába” jutott a dublini eljárás helyreállítására irányuló kísérletével – tette hozzá a FAZ szerzője.

A FAZ a civil szervezetekre vonatkozó törvényről Reinhard Veser kommentárját közölte, amely szerint az orosz és a magyar szabályozásban közös pont, hogy a kormány bírálatát „hazaárulásnak bélyegzi”. A szerző kifejtette, a külföldről kapott támogatás nyilvánossága „olcsó ürügy”, hiszen a szervezeteknek eddig is be kellett számolniuk gazdálkodásukról, és a legrangosabb civil szervezetek maguktól is gondoskodnak az átláthatóságról. Hozzátette: a törvény „alávalósága” leginkább a „kísérőzenében” nyilvánul meg, amelyben „erősen összeesküvés-elméleti és antiszemita” hangok hallatszanak. A szélsőjobb régóta a „zsidó világ-összeesküvést” jelző kódként használja Soros György nevét. Ilyesmivel „rendes demokratikus politikusok nem játszanak”, azonban a magyar miniszterelnök ezt teszi – vélekedett.

PestiSracok facebook image

A Süddeutsche Zeitung Cathrin Kahlweit kommentárját közölte, amely szerint aki sokáig hallgatja Orbán Viktort, annak az az érzése támadhat, hogy a magyar kormányfő „a politikai autizmus egy ritka formájában szenved”, ugyanis számára mindegy, hogy a másik oldal miként vezeti elő érveit, és nem számít, hogy elképzelései alapjogokat csorbítanak vagy emberi jogokat korlátoznak, nem hallgatja meg az ellenvetéseket, hanem mindig ugyanazt ismételgeti. Erre példa szerinte a civil szervezetekre vonatkozó törvény, amellyel kapcsolatban Orbán számára mindegy, hogy a szervezetek eddig is átláthatóan működtek-e, hogy a demokráciában a kritikus hangok is fontosak, és hogy számos szervezet a budapesti vezetés által elhanyagolt kisebbségekkel foglalkozik. Neki az számít, hogy „egy ellenségről van szó, Sorosról”, ezért mindent ennek a „harcnak” kell alárendelni – írta a Süddeutsche Zeitung szerzője, kiemelve, hogy mindez már-már „mániás vonásokat ölt”, ezért helyes, hogy az „ellentársadalom felveszi a harcot”.

A Spiegel Online hírportál Miként trükközte ki Orbán megint az EU-t címmel közölte Keno Verseck írását, amely szerint a kormányfő a civil szervezetekre vonatkozó törvénnyel szemben az EU-ból érkező bírálatokra „ismét bevált taktikájával” reagált. A médiatörvény, a bírák nyugdíjazása és az alaptörvény ügyében alkalmazott megoldással élve „néhány lényegtelen pontban engedett, de az eredeti szándékot megtartotta és érvényesítette”. Ez a „szalámitaktika” más új törvények, például a menekültügyi jogszabályok esetében is előkerülhet – írta a Spiegel Online szerzője. Egy kutató véleményét idézve hozzátette, hogy az EU jelenlegi szankciós eszköztára hatástalan, az uniós támogatások megvonása viszont hatásos lehet.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.