német sajtó
Skót duda: lehet, hogy nem minden magyar beszél angolul, de minden Angliában élő sem (VIDEÓ!)
Nem zavartatta magát az a "jóindulatú magyar férfi", aki az X-en számolt be róla, hogy van még egy dolog, amiben a magyarok utolsók, ez pedig az angol nyelv használata. A rosszindulat meg volt benne, az alaposság azonban nem, ugyanis egy 2012-es adatra hivatkozott, azóta viszont már másképp állunk. Érdekesség azonban, hogy Angliában, ahol a hivatalos nyelv az angol, ott sem beszéli mindenki a nyelvet. Öt százalék nem érti a briteket, holott velük él együtt. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de kicsit az egészségünkkel is foglalkoztunk. Kiderült ugyanis, hogy nem a cukortól, hanem a növényi zsírtól híznak az emberek egy kutatás szerint. Végül a német sajtószabadságra tértünk ki, hiszen van olyan lap, amire ráküldték a kommandót, mert nem ért egyet a migrációval és az AfD-nek szurkol. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.