Pesti Srácok

"Az AfD a munkanélküliek pártja" – Így nem vett tudomást a német sajtó a jobboldal előretörésétől

null

Hiába a liberális lapok számára sokkoló választási eredmény, a német sajtó nem vesz róla tudomást. Hol a CDU/CSU mozgásterével foglalkoznak, hol pedig az AfD-szavazók lefitymálásával. Mindezek ellenére van aggodalom a német lapoknál: az SPD is migrációellenes lett. Ugyan nincs kimondva, de mindenki tudja: Németország jobbra tolódik.

Az első hivatalos német választási eredmények után a CDU támogatottsága 28,5 százalék, míg az AfD 20,5, az SPD pedig 16,4 százalékon áll jelenleg. A Zöldek és a Linke 12 illetve 8,6 százalékon állnak. Az FDP és a frissen alakult BSW továbbra sincs bejutó helyen, bár a BSW nagyon közel áll hozzá 4,9 százalékkal.

Az eredmény ugyan sokkolta a német közvéleményt, igaz, nem olyan szinten, mint az amerikaiak esetében Donald Trump győzelme. A német liberális lapok ugyanis hiába tudják, hogy kétségtelenül jobbra tolódott országuk, inkább hallgatnak róla, olykor-olykor a húszszázalékos támogatottságú AfD kerül középpontba negatív példaként.

A Bild például meglepő módon úgy vezeti fel cikkét a választási eredmények elemzéséhez, hogy a CDU/CSU-nak SZERENCSÉRE nem kell a zöldekkel megállapodnia.

PestiSracok facebook image

– közölte a lap. Egyébként az SPD-vel való koalícióhoz már a migrációs politika sem szab gátat a két párt között. A szociáldemokrata párt ugyanis közleményében illegálisnak – és Európára nézve veszélynek – minősítette az összes belépési engedély nélküli migránst, köztük a menedékkérők elutasítását. A lap úgy tudja, uniós körök azt fontolgatják, hogy a migrációs átmenetet "kizárják" a feltáró tárgyalások és a koalíciós tárgyalások közül – és külön pontként kezelik. Kérdés, hogy ezek a formalitások elegendőek lesznek-e az SPD-vel való megállapodáshoz.

Ezzel szemben a Der Spiegel szerint az SPD-nek már nemigen lesz kedve nagykoalícióra kényszerülni, tanulva Olaf Scholzék szivárványkoalíciós szerepvállalásából.

De ez még nem minden: a lap már attól retteg, hogy Merzék az illegális migráció elutasításával egy platformra kerültek az AfD-vel, pláne Brüsszel szemében.

És ha már AfD. A német sajtót, ha nem is látványosan, de aggasztja az AfD politikai sikere.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung például a választóival igyekszik lejáratni a pártot, azt állítva: nem az értelmiség, hanem a munkások és a munkanélküliek pártja, akik pusztán frusztrációjukból szavaznak Alice Weidelékre. Vagyis ugyan sokáig tartott, de a német lapok is rájöttek arra, hogy nem elég szélsőjobboldalinak nevezni az AfD-t. Ám ebből azt a következtetést sikerült levonni, hogy már a szavazókat is becsmérelni kell.

És hogy értsük, mennyire nem foglalkoznak a német lapok a valósággal: a Der Spiegel szerint nem kell megváltozniuk a balliberális politikusoknak, elég, ha máshogy csomagolják be üzeneteiket. Azaz továbbra is lehet kritikátlanul ukránbarát politikát folytatni, beengedni a migránsokat vagy támadni a konzervatív értékrendet. De finomabban kell kommunikálni az emberekkel. Ezt sikerült leszűrnie a német lapoknak.

Egy dolgot viszont ők sem tudnak tagadni: a CDU/CSU győzelmével, az AfD húsz százalékos támogatottságával és a baloldal bukásával Németország visszafordíthatatlanul jobbra tolódott.