Pesti Srácok

Német sajtó: Merkel a görög és a bolgár határőrizeti hatóságok munkáját méltatta a CDU/CSU frakcióülésén

null

A görög és a bolgár határőrizeti hatóságok munkáját méltatta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a Törökországgal közös európai uniós (EU) külső határ térségében kialakult menekültügyi helyzettel kapcsolatban pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag) ülésén résztvevők beszámolói szerint - írták német hírportálok.

A kancellár kiemelte, hogy a görög kormány teljesen másként végzi a munkáját, mint 2015-ben, az EU határához érkezett legutóbbi nagyobb menekülthullám idején, és a szófiai vezetés is jól biztosítja az EU-s külső határ bulgáriai - Törökországgal közös - szakaszát. Hozzátette: a bolgár hatóságok teljesítménye alapján jogos Szófia panasza amiatt, hogy az országot még mindig nem vették fel az állandó belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet tagállamai közé. A résztvevők beszámolói szerint felszólalt Horst Seehofer belügyminiszter is, aki hangsúlyozta, hogy ellenőrzés alá kell vonni a folyamatokat, különben még súlyosabb helyzet alakul ki, mint 2015-ben.

Mindketten kiálltak a 2016-os EU-Törökország menekültügyi megállapodás mellett. Angela Merkel aláhúzta, hogy Törökország a szíriai háború következményeit leginkább megszenvedő országok közé tartozik. Megismételte azt a hétfőn Berlinben nyilvánosan, egy sajtótájékoztatón is ismertetett javaslatát, hogy alakítsanak ki biztonsági övezeteket a török-szírai határ, szíriai oldalának térségében az Idlíb tartományi harcok elől menekülő embereknek. A kancellár szólt arról is, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő ellenállása miatt nem lesz a napokban német-francia-török-orosz csúcstalálkozó, amelyen az idlíbi helyzet rendezéséről tárgyaltak volna. Mint mondta, az orosz elnök közölte vele és Emmanuel Macron francia államfővel, hogy nem óhajt részt venni ilyen tanácskozáson.

A frakcióülés után Horst Seehofer tett sajtónyilatkozatot. Közölte: a képviselők előtt igen nyomatékosan világossá tette, hogy "nincs nyitva Európa határa" a Törökországban az EU felé elindult menekültek előtt, és "ez a mi határunkra is vonatkozik". A török kormány pénteken közölte, hogy nem tudja tovább feltartóztatni az EU-ba igyekvő külföldieket, és megnyitja a határokat előttük. Így több tízezer ember gyűlt össze a határ térségében. A görög hatóságok az utóbbi napokban mintegy 24 ezer tiltott határátlépési kísérletet hiúsítottak meg, és több tucat embert őrizetbe vettek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.