Pesti Srácok

A német sajtó vegyesen értékeli Angela Merkel döntését pártelnöki pályafutása befejezéséről

null

Eltérően értékelték a német sajtó vezető orgánumai keddi kommentárjaikban Angela Merkel kancellár döntését a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökeként végzett munkája befejezéséről.

A legnagyobb példányszámú német lap, a Bild Gyertek vissza, AfD-szavazók! címmel közölt kommentárt, amely szerint Angela Merkel "politikai örökségéhez" hozzátartozik az Alternatíva Németországnak (AfD), "egy párt, amelyben a holokausztot ártalmatlanként feltüntető emberek és rasszisták a hangadók".

Merkel sok millió embert fordított maga ellen a menekültpolitikájával, és nem tudta "hatástalanítani a düh, a csalódottság, az aggodalom és a lecsúszástól való félelem robbanásveszélyes elegyét", így "tömegesen vándoroltak át az AfD-hez CDU-szavazók, akik valójában a politikai középhez tartoznak".

Merkel ezt "későn, de remélhetőleg nem túl későn ismerte fel"; 18 évi pártelnöki és 13 évi kancellári munka után megnyitja az utat az "utódlás" felé, amivel "azt jelzi a választóknak, hogy nem kell ellenem és a néppártok ellen tiltakoznotok a választóurnánál".

PestiSracok facebook image

- emelte ki a Bild, hozzátéve: mindennek azt az üzenetet kell közvetítenie a frusztráció miatt az AfD-re szavazó embereknek, hogy "forduljatok el a szélsőségesektől, és térjetek vissza középre!"

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap Búcsú részletekben című kommentárjában kiemelte: "szokatlanul okos" döntés Angela Merkeltől, hogy nem ragaszkodik a pártelnöki és a kancellári tisztséghez.

- írta a FAZ.

A Spiegel Online független hírportál Búcsú, első rész című írása szerint Angela Merkel döntése "esélyt" ugyan biztosít, "garanciát" viszont nem jelent arra, hogy "ezentúl minden jobb lesz a nagykoalícióban és a pártban".

- tették hozzá.

A ZDF országos köztelevízió A kancellár nagyságról tesz tanúbizonyságot, és tovább taktikázik című kommentárja szerint Angela Merkel olyan politikai nagyságról tett tanúbizonyságot, amellyel még Helmut Kohl néhai kancellár, a CDU egykori elnöke sem rendelkezett, azonban "valószínűleg túl későn" hozta meg a döntést a CDU-elnöki munkásság befejezéséről, és "romokat hagy maga után".

Akárki is lesz a CDU következő elnöke, be kell jelentenie az igényét a kancellári tisztségre, és "a lehető leggyorsabban ki kell csavarni a kormányrudat Merkel kezéből", ami a nagykoalíció - a CDU/CSU pártszövetség és az SPD kormánya - végét jelentené, vagyis "Angela Merkel kancellári pályafutásának és a nagykoalíciónak a vége inkább előbb, mint utóbb érkezik el", de Merkel a hétfőn bejelentett döntésével "ügyesen megakadályozta az igazán nagy kancellári bukást" - áll a ZDF kommentárjában.

A liberális Süddeutsche Zeitung Köszönöm, ennyi volt című kommentárjában rámutatott: Angela Merkel hétfőn nem azt jelentette be, hogy 2021-ig mindenképpen kancellár akar maradni, és harcol is majd ezért, hanem csupán azt, hogy készen áll a ciklus végéig betölteni a tisztséget. Döntése csupán egy "kísérlet a hatalom maradékának stabilizálására egy nem túl hosszú átmeneti időre", és azt jelenti, hogy "a Merkel-korszak véget ért" - írta a müncheni lap, amely szerint az a leginkább valószínű forgatókönyv, hogy a CDU/CSU fokozatosan elfordul a nagykoalíciótól, és végül a Zöldekkel és a liberális FDP-vel lép szövetségre.

Ez a pártok színe alapján Jamaika-koalíciónak nevezett felállás, amelyről tavaly is tárgyaltak, és az FDP elnöke, Christian Lindner szerint Angela Merkel a legfőbb oka annak, hogy nem valósult meg. "Ez az akadály most már nem feltétlenül áll az útban" - írta a Süddeutsche Zeitung.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.