Pesti Srácok

Az LMP szerint nemzeti érdek a Soros-egyetem hazai működése, egyébként meg elegük van a bizonytalanságból

Az LMP szerint nemzeti érdek a Soros-egyetem hazai működése, egyébként meg elegük van a bizonytalanságból

Több mint két hónappal a lex CEU elfogadása után sem lehet tudni, milyen feltételek mellett működhetne tovább az egyetem Magyarországon, az LMP szerint a kormány által szándékosan fenntartott bizonytalanságnak csak az Alkotmánybíróság döntése vethet véget. A párt szerint a CEU magyarországi működése nemzeti érdek, ezért véget kell vetni a bizonytalanságnak.

Az LMP közleményt adott ki, amelyben azt taglalta, hogy "már két hónap telt el azóta, hogy a kormány egy kamuvizsgálatra hivatkozva, minden előzetes egyeztetés nélkül, két nap alatt erőszakolta át a parlamenten a CEU elűzését célzó törvényt." A párt úgy véli, hogy "Magyarország nemzetközi hírű egyeteme egyik napról a másikra egy politikai lejárató- és hazugságkampány kellős közepén találta magát. " Az LMP kezdettől fogva tiltakozott a "kommunista időket idéző propaganda és a putyini mintát követő egyetemüldözés ellen." Kitérnek arra is, hogy az elmúlt hónapokban sem volt tétlen az LMP: Alkotmánybírósághoz fordultak, és megpróbálták elérni, hogy a kormány mondja meg: pontosan mit vár el a CEU-tól. A közlemény szerint azonban egyetlen választ sikerült kicsikarni a kormányból: a külföldi képzés bizonyításának "egyik lehetséges módja" a másik államban működő társhatóság nyilatkozata az egyetem működéséről - írják. A párt úgy véli az EMMI válasza alapján, hogy "a kormány továbbra is azt a játékot játssza, hogy olyan törvény betartását kéri számon a CEU-n, amit még önmaga sem tud vagy akar értelmezni." Az LMP szerint a CEU magyarországi működése nemzeti érdek, ezért véget kell vetni a bizonytalanságnak -olvasható a párt által kiadott közleményben. Az LMP egyben felszólította a kormányt, hogy adjon garanciát a CEU további működésére.

PS/MTI, Fotó: Szél Bernadett facebook oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.