Pesti Srácok

Botka jól odavert a szocialista szavazótábornak, a Fidesz még mindig fölényesen vezet

Botka jól odavert a szocialista szavazótábornak, a Fidesz még mindig fölényesen vezet

Az év eleje óta stagnál a szocialisták támogatottsága, a pártot idén a teljes felnőtt népesség 8 százalékánál többen egyszer sem támogatták - ismertette a Magyar Idők szombati számában a Nézőpont Intézetnek a napilap számára készített közvélemény-kutatását. A felmérés arra is rámutatott, hogy a kormánypártokkal májusban is többen szimpatizáltak, mint a többi párttal együttvéve.

Az elmúlt hónapban a teljes felnőtt népesség 29 százaléka támogatta a Fidesz-KDNP-t, míg a Jobbik szimpatizánsi tábora 10 százalékos, az MSZP-tábor pedig a teljes felnőtt népesség 7 százalékát teszi ki. A kisebb pártok közül a Demokratikus Koalíció és az LMP 3-3 százalékon áll.

A Nézőpont Intézet felhívta a figyelmet: 2017 januárja óta, amikor az MSZP elnöksége egyhangúlag támogatta Botka László miniszterelnök-jelöltségét, a szocialisták támogatottsága stagnál. Míg a kormánypártokkal nagyjából 2,4 millióan szimpatizálnak, a szocialistákkal mindössze 600 ezren, ami jóval elmarad a Botka által korábban megcélzott egymillió új támogatótól - fogalmaztak.

A Fidesz-KDNP ezúttal is hozná a 2014-es választáson elért eredményt, a kormánypártok 44 százalékon állnak

PestiSracok facebook image

Ezzel szemben a Jobbik a listás szavazatok 21, míg az MSZP a voksok 14 százalékát szerezné meg. A DK és az LMP egyaránt 5-5 százalékon áll, a baloldali szavazótábort viszont a Momentum Mozgalom és a Kétfarkú Kutya párt tovább osztotta, májusban mindkét párt tábora 3 százalékos volt. A Liberálisok ezen a bázison 2 százalékon állnak, míg az Együtt és a Párbeszéd 1-1 százalékot érnének el.

PS/MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.