Pesti Srácok

Európa élvonalába kerültünk, elhízásban

Európa élvonalába kerültünk, elhízásban

A HVG az OECD nemrégiben kiadott, 2015-ös adatokon alapuló felmérésével kapcsolatban arról ír, miközben egy évtizede a legelhízottabb európai országok listáján Magyarország még csak a 4-5. helyen állt, mára listavezetőnek számít. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) tavalyi jelentése szerint a nők 32, míg a férfiak 28 százaléka elhízottnak tekinthető.

Az OGYÉI felmérése szerint a hazai felnőtt népességen belül 2,5 millióan számítanak kifejezetten elhízottnak, hasonló, körülbelül 30 százalékos arányban pedig túlsúlyosnak. A HVG arról is ír, a zsírpárnák elleni küzdelem akkor lehet eredményes a társadalom ezen része számára, ha a has körfogata a férfiak esetében nem több 94, de maximum 102 centiméternél, míg a nőknél 80-88 centiméter között kellene megállapodjon ugyanez a méret. A 102 illetve 88 centiméter feletti derékméret esetén már kifejezetten magas a különféle szívbántalmak kialakulásának veszélye, valamint az agyi érkatasztrófa (stroke), a koszorúér-, a rák-, a cukorbetegségek bekövetkezésének kockázata.

A HVG megjegyzi, az OECD-lista érdekessége, hogy a magyarok éppen azokban az években kerültek Európa legelhízottabb nemzeteinek élvonalába, 2007 és 2013 között, amikor folyamatosan csökkentek a idehaza a háztartásokban elfogyasztott élelmiszerek mennyisége.

A teljes cikk a HVG csütörtöki számában olvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG; fotó: femcafe.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.