Pesti Srácok

Az Iszlám Állam megtámadta az iráni parlamentet és a Khomeini-mauzóleumot (Frissítve!)

Az Iszlám Állam megtámadta az iráni parlamentet és a Khomeini-mauzóleumot (Frissítve!)

Három fegyveres hatolt be szerdán reggel az iráni parlament épületébe, és kezdett ott lövöldözni. A Tasnim iráni hírügynökség jelentése szerint heten meghaltak, és a támadók négy túszt ejtettek. Ezzel egyidőben Khomeini ajatollah mauzóleumánál is terrortámadás történt: itt a két támadón kívül egy ember meghalt. Az Iszlám Állam jelentkezett a két terrorakció elkövetőjeként. (Frissítve: 12:08)

– jelentette az IÁ szócsöveként ismert Aamák hírügynökség. Korábban az al-Arabíja hírtelevízió híradásában is elhangzott, hogy az IÁ jelentkezett a támadások elkövetőjeként. Továbbra is sok az ellentmondás a történtekről beszámoló hírügynökségi és médiajelentésekben. Az lehet kiszűrni belőlük, hogy három, más források szerint négy fegyveres Kalasnyikov gépkarabélyokkal és pisztollyal tüzet nyitott a teheráni parlamentben. A Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség helyszíni forrásokra hivatkozva azt írta, hogy heten vesztették életüket a támadásban. A fegyveresek állítólag túszul ejtettek négy embert az épület negyedik emeletén, de biztonsági tisztségviselők ezt még nem erősítették meg. A parlament ajtóit bezárták és a környező utcákat lezárták.

A Tasnim szerint az iráni Forradalmi Gárda túszmentő egysége végzett az egyik támadóval. Az IRIB állami televízió úgy tudja, a fegyveresek egyike felrobbantotta magát a parlament negyedik emeletén, de vannak olyan értesülések is, hogy az egyik támadó ki tudott menekülni az épületből, és az utcán lövöldözött. A parlament szóvivője felszólította a médiát, hogy ne terjesszen az incidensről hivatalosan meg nem erősített információkat. A polgároktól azt kérte, hogy ne higgyenek az áldozatokról szóló ellentmondásos jelentéseknek. Az IRNA hírügynökség által idézett szóvivő szerint a parlamentben ellenőrzés alatt tartják a helyzetet, a törvényhozók a megszokott rendben folytatják a munkájukat. Korábban a RIA Novosztyi orosz hírügynökség is azt közölte, hogy a lövöldözés közben tovább ülésezett a törvényhozás, amit közvetített az állami rádió. Ebből is arra lehet következtetni, hogy az incidens nem a parlamenti ülésteremben történt. A Tasnim is úgy tudja, hogy képviselőknek nem esett bajuk.

PestiSracok facebook image
Khomeini ajatollah mauzóleuma; fotó: AFP

A Khomeini-mauzóleum volt a másik célpont

A parlament elleni támadás után fél órával négyen megtámadták az 1979-es iráni iszlám forradalom vezetőjének, Ruholláh Muszavi Khomeini ajatolláhnak a sírhelyét, amely a parlamenttől távolabb, a főváros déli részén van. Egy merénylő – állítólag egy nő – felrobbantotta magát a mauzóleumnál, más hírek szerint két detonáció is történt. A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség úgy tudja, hogy az öngyilkos merénylő egyik társa a biztonsági erőkkel folytatott tűzpárbajban vesztette életét, egy másik ciánkapszulával végzett magával, egy másik nőt pedig elfogtak. Az iráni hírszerzési minisztérium közölte, hogy a parlament és a Khomeini-mauzóleum ellen elkövetett merényletek után a hatóságok meghiúsítottak egy harmadik támadást; a tárca arra kérte a teherániakat, hogy ne használjanak tömegközlekedési eszközöket.

– idézte az iráni állami tévé a tárca közleményét. Abdolreza Rahmáni Fazli belügyminiszter bejelentette, hogy az események miatt összehívta Teherán tartomány biztonsági tanácsát.

A síita Irán a damaszkuszi rezsimet támogatja a szíriai konfliktusban a felkelőkkel és az Iszlám Állam dzsihadistáival szemben. Teherán az iraki kormánynak is segítséget nyújt a szélsőségesek elleni harcban. Az iráni hatóságok az elmúlt években többször számoltak be arról, hogy nagyvárosok ellen merényleteket tervező terroristákat vettek őrizetbe. Szunnita szélsőséges csoportok az elmúlt hónapokban számos támadást követtek el az Irán délkeleti részén található Szisztán-Beludzsisztán, valamint az északnyugati részén található Kurdisztán tartományban.

Forrás: MTI. Vezető képünkön az ajatollah mauzóleumánál történt robbantás pillanata látható; fotó: JamaranNews/Fars

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.