Pesti Srácok

Gulyás Gergely: a Fidesz hiába sikeres, ma mégsem elég vonzó a fiataloknak

null

A Fidesz hiába sikeres, ma mégsem elég vonzó a fiatalok számára, ami ki is jelöli az egyik legnagyobb aktuális feladatunkat – mondta a Magyar Időknekadott interjújában Gulyás Gergely. A párt alelnöke arra is rámutatott, a plakáttörvény szigorításával az ellenzéki kritikákra is válaszolnának. De beszélt a pártdiktatúra titkosszolgálati- és ügynökaktáinak végső rendezésének lehetőségeiről, a nemzeti konzultáció körül felmerülő kérdésekről is.

Az alábbiakban eredeti interjú szerkesztett kivonatát olvashatják.

– Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról nyújtott be módosító javaslatot. Mi az oka az időzítésnek?

PestiSracok facebook image

– Schiffer András, az LMP korábbi társelnöke szerint ez a javaslat csak részletkérdésekkel foglalkozik, és továbbra sem arról van szó, hogy megteremtené az ügynöknyilvánosságot.

– Lezárult az újabb nemzeti konzultáció, amit minden idők legsikeresebbikeként tartanak számon. Kitöltötte?

– A kormány szerint ez egy innovatív eszköz, amely alkalmas a polgárok bevonására, mások szerint irányítottak a kérdések, és a konzultáció rengeteg pénzbe kerül. Az utóbbi kritikák ön szerint mennyire jogosak?

– Egy közvélemény-kutatásából az derült ki, hogy az emberek többséget zavarja a konzultáció. Most még egy „megköszönő” kampány is indul. Nem sok ez?

– Azt javasolják, hogy kampányidőszakon kívül ne lehessen kihelyezni plakátokat. Miért van erre szükség?

– Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint ősszel tudatos provokatív kísérletek lesznek, amelyek célja, hogy politikai instabilitást keltsenek Magyarországon. Erről mit gondol?

– Kubatov Gábortól, a Fidesz alelnökétől is megkérdeztem, hogy szerinte mitől vonzó a fiatalok számára a Fidesz. Ő azt mondta, hogy a sikertől. Ezzel egyet tud érteni?

A teljes interjút ide kattintva érheti el.

Magyar Idők/Szalai Laura; Fotó: Kurucz Árpád

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.