Pesti Srácok

Hamis orosz történettel állt elő három újságíró, már nem dolgoznak a CNN-nél

Hamis orosz történettel állt elő három újságíró, már nem dolgoznak a CNN-nél

Távoznia kellett a CNN amerikai hírtelevíziótól három újságírónak, mert hamis orosz vonatkozású történetet közöltek.

A három munkatárs azt követően távozott, hogy a múlt héten “oknyomozó riportot” közölt Donald Trump amerikai elnök egyik munkatársa, Anthony Scaramucci pénzügyi szakember és egy orosz bankár közötti állítólagos egyeztetésről.

A három újságíró: a Pulitzer-díjra javasolt Thomas Frank riporter, a Pulitzer-díjas Eric Lichtblau felelős szerkesztő, aki nemrégiben érkezett a CNN-hez a The New York Times című napilaptól és Lex Harris, az oknyomozó riportokért felelős szerkesztő.

PestiSracok facebook image

A sztori – meg nem nevezett forrásokra hivatkozva – arról szólt, hogy a szenátus hírszerzési bizottsága vizsgálatot folytat egy tízmilliárd dolláros orosz befektetési alap vezérigazgatója, Kirill Dmitrijev és Anthony Scaramucci közötti megbeszélés ügyében. A találkozóra a CNN szerint a Trump beiktatási ünnepsége előtti napokban került volna sor. A CNN azt állította: demokrata párti szenátorok tudni szeretnék, hogy a megbeszélésen valóban szó volt-e az Oroszország ellen hozott szankciók feloldásáról, amely az orosz befektetési alapot is érintette volna.

A híranyag botrányt okozott, és a CNN szóvivője bejelentette: a riportot visszavonták, a televízió honlapján már nem szerepel, és írásban kértek bocsánatot Anthony Scaramuccitól, aki a bocsánatkérést elfogadta.

Scaramucci még pénteken perrel fenyegette meg a hírtelevíziót, amelynek vezetése ezt követően vonta vissza és törölte honlapjáról a hamis riportot. Az újságírók ezután mondtak le, de az esetet a CNN csak hétfőn este hozta nyilvánosságra. A tévé szóvivője részleteket nem közölt, s elhárított minden érdeklődést. Így nem derült fény arra, hogyan kerülhetett adásba a riport, és miért nem ellenőrizték az újságírók állításait.

Donald Trumpnak régóta – már a választási kampány idejétől – feszült a viszonya a CNN-nel. A televízió tavaly nyíltan a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton mellett kampányolt, s bocsánatot is kellett kérnie, amikor kiderült, hogy a választást megelőző egyik elnökjelölti vitában Clinton előre megkapta a műsorvezetői a kérdéseket. Donald Trump a csatornát “hamis hírek” televíziójának minősítette és még soha nem adott interjút neki.

PS/MTI, Fotó: CNN

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.