Pesti Srácok

„A magyarság szégyenfalán ott van Gyurcsány, Botka és Vona is”

„A magyarság szégyenfalán ott van Gyurcsány, Botka és Vona is”

A magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem álltak ki a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett, nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ezen a szégyenfalon ott van Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor is – mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnap. A Jobbik szerint viszont a kormánypártok szégyelljék magukat, és Orbánnak a cardiffi BL-döntő fontosabb volt, minthogy elmenjen a csíksomlyói búcsúba.

Hollik István (KDNP) vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: 2010 óta az ellenzék újra és újra bizonyította, hogy nem lehet rájuk számítani, ha nemzeti ügyekről van szó, sőt odáig mentek, hogy baloldali és újabban már jobbikos politikusok is gyalázták a külhoni magyarságot. Ezzel szemben a külhoni magyarok a Fidesz-KDNP szövetségre változatlanul számíthatnak, „számunkra a nemzet a magyarok összessége határainkon innen és túl” – jelentette ki. Kitért arra: a kormány a nemzeti összetartozás napjával, a kettős állampolgársággal és az új alaptörvénnyel tanúságot tett a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése mellett. Emellett kézzelfogható segítséget is adtak a határon túl élő magyaroknak: nemzeti fejlesztési programot indítottak a külhoni magyarság megmaradásáért, mert meggyőződésük, hogy gazdaságilag kell megerősíteni az ottani magyar közösségeket ahhoz, hogy a magyar gyerekeknek legyen jövőjük. Továbbá gazdaságfejlesztési programot indítottak: 2016-ban a külhoni magyar fiatal vállalkozókat támogatták, idén pedig a külhoni magyar családi vállalkozásokat 1 milliárd forinttal.

Hollik István elmondta, 17 milliárd forintból bölcsőde- és óvodaépítési programot hirdetett a kormány, melynek keretében 68 új bölcsőde és óvoda épülhet határon túl a Kárpát-medencében és 215 fejlesztésére van lehetőség. A külhoni fiatalok szakképzésének támogatására az elmúlt két évben 104 tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatta a kormány több mint 738 millió forint értékben. Emellett 11 magyar egyetemnek van kihelyezett képzése – sorolta. Kárpátalja megsegítésére több karitatív akciót szerveztek és segítették egy kórház felújítását – mondta. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A politikus kérdésre válaszolva reagált az MSZP szombati közleményére, melyben azt állították, hogy Trianon sebeit csak az Európai Unió képes begyógyítani. Hollik István szerint ebből is látszik, hogy az MSZP és a baloldal nem Magyarországot képviseli Brüsszelben, hanem Brüsszelt Magyarországon. Kijelentette:

Jobbik: a kormánypártok szégyelljék magukat!

A Jobbik sem hagyta annyiban Hollik szavait, az ellenzéki párt közleményt juttatott el a távirati irodához, amelyben azt írták:

Forrás: MTI. Vezető kép: Fidesz.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.