Pesti Srácok

May: a terrorfenyegetettség szintje nem emelkedik

null

Nem emelkedik a terrorfenyegetettség hivatalosan megállapított szintje Nagy-Britanniában, továbbra is a második legmagasabb, "súlyos" szinten marad - mondta a BBC brit köztelevíziónak hétfőn Theresa May brit kormányfő.

A terrorfenyegetettség szintjéről nem a kormány, hanem a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egységes Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) dönt, amely a kormánytól függetlenül működik.

May elmondta: a JTAC megerősítette, hogy a készültségi szint marad a második legmagasabb szinten, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent és azt tükrözi, hogy az elhárító szolgálatok megítélése alapján nagy valószínűséggel számítani lehet újabb merényletkísérletekre Nagy-Britanniában.

Theresa May a BBC-nek adott hétfői interjúban elmondta, hogy a rendőrség számos londoni híd védelmét megerősítette.

PestiSracok facebook image

A BBC-interjú után nem sokkal, egy londoni kampányrendezvényen Theresa May kijelentette: Nagy-Britannia eddig "túl sok toleranciát tanúsított" a szélsőségességgel szemben, ezért most ezt a problémát teljesen új terrorellenes stratégiával "kezelni kell". A kormányfő szerint Nagy-Britannia lesz az első ország, amely a szélsőségesség elleni fellépés irányítására hivatott bizottságot hoz létre. Ennek majdani működéséről csak annyit mondott, hogy a testület a közszférával, a civil társadalom szervezeteivel és egyénekkel együttműködve segíti elő a szélsőségesség megnyilvánulásainak feltárását.

Azokra az ellenzéki vádakra, hogy belügyminisztersége idején a kormány csaknem 20 ezerrel csökkentette a rendőri állomány létszámát, Theresa May - aki hat évig vezette a belügyi tárcát - kijelentette: a takarékossági intézkedések a terrorelhárító szolgálatok tevékenységét nem érintették, a kormány ezerötszázzal növelte a fegyveres rendőri osztagok létszámát.

Hozzátette: teljes mértékben támogatja, hogy ezeknek az osztagoknak tűzparancsuk van a terroristák megölésére. Theresa May szerint a szombat éjjeli londoni merénylet helyszínére kivonuló rendőri egység e parancs alkalmazásával számtalan emberéletet mentett meg.

MTI; Fotó: nbcnews.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.