Pesti Srácok

Neobolseviknak tartja a demonstrációszervező csoportokat Kövér László

Neobolseviknak tartja a demonstrációszervező csoportokat Kövér László

Kövér László nem csak a Momentumot, hanem az összes kormányellenes demonstrációszervező csoportot neobolseviknak tartja - erről a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt az Országgyűlés elnöke. Hozzátette, szerinte célt tévesztett az ellenzék, amikor a kormányoldallal szemben kívánja megvédeni Magyarország uniós tagságát.

- mondta el Kövér László a Figyelőnek adott interjújában. Az Országgyűlés elnöke hozzátette, szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a “becsület” jelent-e még valamit a mostani médiatérben.

Kövér úgy véli a személyiségi jogvédelem ma csak papíron létezik, a mindennapi tekintélyt minden emberi közösségetés minden viselkedési normát aláásni akaró liberális “gondolatipari” nyomulás arra megy ki, hogy szisztematikusan bomlassza a civilizációs korlátokat. Szerinte ha valaki nem tudja megvédeni a becsületét az azt jelenti, hogy nincs neki, elveszett.

PestiSracok facebook image

Kövér László a Momentum akciójára reagálva a lapnak elmondta, ezeknek a fiatal balosoknak annyi gátlásuk sincs, mint amennyi a politikai felmenőikenek volt. Hangsólyozta, a rendszerváltás óta nem volt arra példa, amit az Origo szerkesztőségében Fekete-Győr Andrásék műveltek. A helyzetet az Országgyűlés elnöke a nácik hatalomra jutását bemutató filmekhez hasonlította.

Kövér egyetért azzal a megállapítással, mely szeirnt a Soros György által pénzelt szervezetek a kormányzat valódi ellenségei, amit azzal indokolt, hogy a parlamenti ellenzék hitelességi és vezetési válsággal küzd, így a civilek könnyedén képesek voltak főszereplővé előlépni.

A baloldali összefogással kapcsolatban Kövér kifejtette: nekik az a feladatuk, hogy a választók bizalmát megtartsák, és bár jelen pillanatban nem úgy tűnik, hogy lesz baloldali egység, ez még az utolsó pillanatban is változhat.

- mondta.

Az EU bírósága kvótadöntésével kapcsolatban Kövér László hangot adott azon reményének, hogy jogi és nem politikai döntés születik, ellenkező esetben "az EU maradék hitele is elvész". Szerinte ha ez a bíróság a befolyás és az erő javára dönt a kis és új tagállamokkal szemben a kvótaperben, azzal hozzájárulhat az EU szétesési folyamatának felgyorsulásához.

- hangsúlyozta.

A házelnök a jelenlegi belpolitikai helyzetet kedvezőnek látja a sikeres nemzetpolitika megvalósításához.

Forrás: Figyelő; Fotó: Horváth Péter Gyula