Pesti Srácok

Ősszel épületek elfoglalásába kezdhetnek a Soroshoz köthető szervezetek

Ősszel épületek elfoglalásába kezdhetnek a Soroshoz köthető szervezetek

Új stratégiát választanak maguknak a Soros Györgyhöz köthető szervezetek ősztől, mivel nem sikerült szétverni a Fidesz támogatóit, nem bukott meg a kormány – írta meg a Magyar Idők. A lap értesülései szerint az ellenzék épületek elfoglalását tűzte ki legfontosabb céljául.

Különböző állami intézmények, ingatlanok, épületek elfoglalását tervezik a Soros-hálózat tagjai, céljuk pedig a zavarkeltés, az ország destabilizálása. Ezt támasztja alá Gulyás Márton kijelentése, miszerint mozgalmat szervez, amelynek célja a választási törvény módosításának kikényszerítése. Mint mondta, egy hónapot adnak a parlamentnek szeptember-október környékén, és ha azalatt a kormánypártok nem alkotnak nekik tetsző jogszabályt, akkor „polgári elégedetlenségi mozgalommá” fognak válni.

Ezek a szervezetek már évek óta hajtogatják, hogy demokratikus úton nem lehet a kormányt megdönteni, és ezért a választási törvényt okolják. A közvélemény-kutatási adatok alapján azonban egyértelmű, hogy a magukat demokratikusnak nevező pártoknak együttvéve sincs akkora szavazótáboruk, mint a Fidesz–KDNP-nek. Eddig is voltak már példák erőszakos, agresszív akciókra: nagyjából két hete Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője társaival betört az Origó szerkesztőségébe, hogy nyomást gyakoroljanak a portál újságíróira. Az esettől még a balliberális oldal egy része is elhatárolódott. Tavasszal Gulyás Mártont őrizetbe vették, miután festékesflakonnal megdobálta a Sándor-palotát.

A Magyar Idők arról is értesült, hogy Soros György Magyarországra látogat, és valószínű, hogy a Gresham-palotában lévő Four Seasons Hotelben fog megszállni. A választások közeledtével Soros valószínűleg szeretné összefogni és hatásosabb fellépésre buzdítani mindazokat, akik készek kiszolgálni őt. Ehhez mindenekelőtt össze kell hangolnia az ellenzéki körök tevékenységét. Ezt támasztja alá a milliárdos cikke, ami a HVG-ben jelent meg. A spekuláns ebben azt írja:

PestiSracok facebook image

Amikor a brüsszeli gazdasági fórumon ismét a migránstömegek európai letelepítése mellett foglalt állást, azzal bírálta Orbán Viktort, hogy a magyar miniszerelnök

Írásában kijelenti, hogy „a nyílt társadalmak megőrzéséhez nem elég a jogállamban bízni”, majd hozzátette: ki kell állni azért, amiben hiszünk. A buzdítást azzal folytatta, hogy a demokráciát nem lehet külföldről szállítani.

Magyar Idők

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.