Pesti Srácok

A takarékbank elemzői szerint látványos gazdasági növekedés várható

A takarékbank elemzői szerint látványos gazdasági növekedés várható

Döntően a beruházások gyarapodásának köszönhetően egyre jobban gyorsul a magyar gazdaság, ezért a Takarékbank elemzői legújabb előrejelzésük alapján 3,9 százalékos GDP-növekedést várnak 2017-re, míg jövőre 4,1 százalékosat. Ráadásul az év utolsó negyedévében összejöhet akár az öt százalék is. Idén a nagy hitelminősítőknél lehetnek újabb kilátásjavítások, jövőre pedig a választások után felminősítések. Öt év múlva 60 százalék alá mehet a GDP-arányos államadósság - írja a Napi szerzője Domokos László.

- állapította meg Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. vezető elemzője legújabb előrejelzésüket bemutatva. A szakember a túlfűtöttségnek semmilyen jelét nem látja.

Ezzel együtt azonban nem kell aggódni. Döntő mértékben a beruházások fellendülése okozta a hazai GDP gyorsulását. A folyamatot a már megjelenő EU-transzferek is támogatták, azonban az ezekhez kapcsolódó beruházások túlnyomó része még csak a közeljövőben indul, így ezek is tovább gyorsíthatják a beruházásokat. Az állami beruházások a közeljövőben futhatnak fel, valamint az igen jelentős autóipari beruházások mellett a versenyszféra beruházásait a tartósan alacsony kamatkörnyezet, az alacsonyabb társasági adó és szociális hozzájárulási mértékek, valamint a munkaerőhiány és a bérköltség-emelkedés is támogatja, mivel a vállalati termelékenységet is növelni kell. Így az idén a GDP növekedése megközelítheti, jövőre pedig - az új autóipari kapacitások üzembe helyezésével - meghaladhatja a 4 százalékot.

PestiSracok facebook image

- hangzik az optimista prognózis.

- fogalmazott Suppan.

A foglalkoztatásbővülés üteme továbbra is magas, és ezt immár szinte kizárólagos jelleggel az elsődleges munkaerőpiac állásteremtése vezérli.A közfoglalkoztatás bővülése leáll.

Egyre több ágazatban effektív korlátot jelenthet a munkaerő-kínálat elégtelensége, ezért a bérdinamika nemcsak a minimálbér és a garantált bérminimum, hanem a piaci bérek emelése következtében is magas maradhat. Az idei év átlagában 4 százalékig süllyedő munkanélküliségi ráta így már jövőre 4 százalék alá kerülhet, azaz 2018-ban enyhébb mértékben ugyan, de még feszesebbé válhat a magyar munkaerőpiac.

Tartósan a középtávú cél alatt marad az infláció

- mondta a Takarékbank elemzője.

A tényleges árnyomásra jobban utaló maginfláció ugyanakkor fokozatosan emelkedik, de még így is messze elmarad az inflációs céltól.

A külső környezetből továbbra sem érkezik inflációs nyomás. Az utóbbi időszakban jelentősen felgyorsult bérdinamika ellenére a keresletoldali árnyomás csak fokozatosan épül fel, mivel részben még mindig a korábbi évek elhalasztott fogyasztásának a pótlása zajlik.

Az éves átlagos infláció az idén még 2,5 százalék alatt marad, s bár a jövő év nagy részében már 3 százalék közelében lehet, egyáltalán nem fog egyenletesen növekvő tendenciát mutatni. Így 2018 második fele előtt nem várható, hogy a fogyasztói árak növekedésének éves üteme elérné az MNB középtávú céljaként meghatározott 3 százalékot. Összességében az idén 2,4, 2018-ban pedig 2,7 százalékos lehet az éves átlagos infláció - vélik a Takarékbank elemzői. A jegybank csak sokára nyúlhat az alapkamathoz.

Lassú erősödésnek indulhat a forint

Az MNB tavaly október óta már csak korlátozott és csökkenő mennyiségben fogad be banki forrásokat a betéti eszközeibe, emiatt a továbbra is jelentős bankközi forintlikviditás a rövid hozamok szintjét az alapkamat 0,9 százalékos értékénél jóval lejjebb szorította. Mivel az MNB továbbra is elkötelezettnek mutatkozik a jegybankmérleg szűkítésére, a bankok a likviditásfeleslegüket leginkább állampapír-vásárlással, hitelezési aktivitásuk növelésével, esetlegesen külföldi forrásaik leépítésével vagy külföldi eszközök vásárlásával építhetik le.

Emiatt a jegybanki alapkamat szintje hosszú ideig nem igazán lesz effektív, s mivel az emelést az inflációs fejlemények nem indokolják, az irányadó ráta tartósan változatlan maradhat. 2018 második fele előtt így a Takarékbank elemzői nem számítanak monetáris szigorításra. Főként azért, mert a külső egyensúlyi helyzet alakulása továbbra is a forint erősödését támogatja, ami bizonyos értelemben a monetáris kondíciók szigorodásának felel meg, s ez ellen az MNB a maga eszközeivel továbbra is igyekszik fellépni.

A forint 2016-ban szakított a legsebezhetőbbnek tekintett valuták körével. A volatilitását növeli, hogy továbbra is a kedvező egyensúlyi folyamatok indokolta felértékelődési nyomás, és az MNB ezzel ellentétes érdekei közötti présben van. Rövid távon ezért továbbra sem számítanak a Takarékbank elemzői markáns eltérésre a forint euróval szembeni árfolyamában az utóbbi időszakot jellemző 305-315-ös sávtól. De 2017 második felétől kezdve egy lassú, trendszerű erősödés minden előrelátható gazdasági hatást figyelembe véve mégis kibontakozhat, így a forint tartósan az említett sáv alján maradhat. A külső egyensúlyi folyamatok alakulásán túl ezt az is támogathatja, hogy a gyorsuló növekedés mellett a nagy hitelminősítő cégek tovább javíthatják Magyarország adósosztályzatait - idén lehetnek újabb kilátásjavítások, jövőre pedig a választások után felminősítések.

Látványosan csökkenhet az adósságráta

Az államháztartás eredményszemléletű egyenlege a GDP 1,8 százaléka volt tavaly. Bevételi oldalon az egyszeri társasági adó-, valamint az ÁFA- és SZJA-befizetések növekedése mellett a földeladások bevétele, kiadási oldalon az EU-források kifizetésével kapcsolatos kiadások és a kamatfizetések csökkenése segítették a deficit csökkenését. A foglalkoztatás- és jövedelempolitikai lépések hatása az idei évi egyenlegre nem jelentős, az elmaradó járulékbevételekkel szemben ugyanis részben növekvő adóbevételek, illetve részben csökkenő kiadások állnak. A kiadási oldalon az oktatásra és egészségügyre fordítandó növekvő tételek sem jelentenek kockázatot az idei költségvetésre.

- adott optimista prognózist Suppan.

Magyarország bármikor bevezethetné az eurót, a számok - a régió legtöbb országához hasonlóan - rendben vannak, ez ma már pusztán politikai döntés kérdése - mondta a Napi kérdésére az elemző.

A magas, a GDP 20 százaléka környékén beragadt finanszírozási szükséglet kapcsán pedig úgy fogalmazott: ebben csak lassú, többéves elmozdulás lehetséges, miközben jó, hogy magas a lakossági arány az államadósságban, de tudomásul kell venni, hogy a lakosság nem szeret több év futamidejű papírokat venni.

napi.hu, Domokos László; Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?