Pesti Srácok

A Temzében találták meg a londoni terrortámadás nyolcadik áldozatát (Frissítve!)

null

Nyolcra emelkedett a szombati londoni iszlamista terrortámadás áldozatainak száma, miután az eddig eltűntként nyilvántartott francia férfi, Xavier Thomas holttestét megtalálták a Temzében. Egy kilencedik, spanyol férfit még keresnek: őt akkor látták utoljára, amikor a gördeszkájával a kezében szállt szembe a muzulmán terroristákkal. Eközben Emmanuel Macron francia elnök szerdán bejelentette: három francia állampolgár halt meg a londoni terrorakcióban.

Franciaországot súlyos veszteség érte ebben a támadásban – írta komor hangvételű, rövid közleményében Macron. Röviddel a francia elnök bejelentése előtt közölte a brit rendőrség, hogy a Temzében megtalálták az addig eltűntként nyilvántartott francia állampolgár holttestét. Az már szerda reggel ismert volt, hogy a két ausztrál és egy-egy új-zélandi, brit és spanyol mellett legkevesebb két francia állampolgár halt meg a támadásban: egy 26 éves, kilenc hónapja Londonban felszolgálóként dolgozó fiatalember, akit apja szerint munka közben szúrt le az egyik támadó az őt alkalmazó vendéglátóhely teraszán, és a francia média értesülése szerint egy 36 éves szakács, akit szintén a munkahelyén öltek meg. Kerestek egy 45 éves francia állampolgárt is, aki a szombati merénylet óta nem adott életjelet magáról. Elképzelhetőnek tartották, hogy őt is elgázolták a tettesek a London hídon, és a vízbe esett, ezért kutattak utána a Temzében.

A nyolc áldozat (bal föntről): Alexandre Pigeard, Sébastien Bélanger, Christine Archibald, Xavier Thomas, Sara Zelenak, James McMullan, Ignacio Echeverría és Kirsty Boden; Forrás: theguardian.com

Szerdán napközben találtak egy holttestet lejjebb a folyóban. Hivatalosan még nem azonosították, de legközelebbi hozzátartozóját már értesítették – közölte a londoni rendőrség. A 45 éves férfi a barátnőjével sétált a hídon, amikor a tettesek a teherautóval elütötték. Barátnője súlyosan megsérült – írta az AP hírügynökség. Ha bebizonyosodik, hogy a merénylet egy újabb áldozatát találták meg a Temzében, akkor ő már a nyolcadik, aki életét vesztette a támadásban. Negyvennyolcan megsérültek, köztük nyolc francia állampolgár, akiknek a fele súlyos állapotban van. A spanyol hatóságok arra kérték szerdán a briteket, hogy a hozzátartozókra való tekintettel gyorsítsák fel a halálos és a sérült áldozatok azonosítását. Egy 39 éves spanyol férfit is eltűntként tartanak nyilván a merénylet óta. Utoljára a London híd mellett a földön fekve látták, miután gördeszkáját a kezébe véve felvette a küzdelmet a támadókkal.

PestiSracok facebook image

Frissítés!

A brit rendőrség szerda délután hivatalosan megerősítette, hogy nyolc halálos áldozata van a London hídi terrorista támadásnak.

Forrás: MTI. Vezető képünkön Xavier Thomas látható a barátnőjével; fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.