Pesti Srácok

Az Orbánt provokáló nő a PestiSrácok.hu újságíróját is „megtalálta”

Az Orbánt provokáló nő a PestiSrácok.hu újságíróját is „megtalálta”

A tényfeltáró újságírás helyzetéről szóló szakmai vitán is ott volt az Orbán Viktort kifütyülő lövétei lány, dacára annak, hogy előtte már kétszer kivezették a táborból provokatív viselkedése miatt. A tényfeltáró újságírásról szóló szakmai vitán Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély munkatársa, Szőke László az Udvarhelyi Híradó főszerkesztője, valamint kolléganőnk, Jurák Kata vett részt. A nő a kerekasztalbeszélgetés során többször megpróbált az Átlátszó munkatársa védelmében szóhoz jutni.

Az Olton is átgázolt, csakhogy visszatérjen megzavarni Orbán Viktor beszédét az a nő, aki fütyüléssel próbálta kifejezésre juttatni véleményét a magyar miniszterelnökről. Provokatív viselkedését természetesen rögzítette az Index és a HVG kamerája is, akik egészen véletlenül tudták, a többezres tömegben hol kell készenlétben állni, hogy ne maradjanak le semmilyen „érdekességről”. A lövétei nő magánakcióját pillanatok alatt megfékezték a körülötte állók, a balliberális média természetesen azonnal címlapon hozta a történteket, azt állítva, hogy Ladó Andreát a hajánál fogva a földre teperték, majd karjánál fogva kivonszolták a tömegből, sőt, bántalmazták is.

A tusnádfürdői provokátor a tényfeltáró újságírásról tartott szakmai megbeszélésen is részt vett Fotó: PS

Ennek azonban ellentmond, hogy a nő szerint sem verték meg, sőt, olyannyira nem bántalmazták, hogy a tényfeltáró újságírásról tartott szakmai beszélgetésen is megjelent szombaton délután. A hallgatóságban helyet foglalva többször próbálta védelmébe venni az Átlátszó Erdély munkatársát, aki egyebek mellett arról is beszélt, hogy aktivista újságírást a Freedom House-nál tanult. Sípos Zoltán elmondta: véleménye szerint nem befolyásolja munkáját, hogy ki és mennyi pénzzel támogatja őt. Kérdésre válaszolva kiemelte: több képzésen is részt vett, amit „különböző szervezetek” hirdettek meg, ezeket azonban nem nevezte meg, bár viccesen megjegyezte: a „Soros Army pólómat otthon felejtettem”. A lövétei nő a PestiSrácok.hu kolléganőjét arról faggatta, kitől kapja a fizetését. Jurák Kata azonban közölte: főállású munkatársként dolgozik a GerillaPress Kft-nél, így nem kényszerül arra, hogy fizetett provokátor legyen, mint egyesek a jelenlevők közül.

PestiSracok facebook image

A lövétei nő a HVG-nek azt nyilatkozta: kivezettetése után még egyszer visszament a táborba, ahonnan ugyanaz az őr ismét kikísérte, immár nem kifacsarva a kezét, és átadta őt két másik biztonsági őrnek, hogy vigyázzanak rá jobban. Ez azonban ismét nem fedi a valóságot, hiszen a szombat délutáni előadást is nyugodtan végigülte és senki nem vezette el onnét.

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.