Pesti Srácok

Az uniós csatlakozást a törökök sem veszik komolyan

Az uniós csatlakozást a törökök sem veszik komolyan

Tarik Demirkan Törökország-szakértő szerint bár függőben tartják a törökök európai uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatását, sem Brüsszel, sem Ankara „nem komolyan gondolja" ezt jelenleg.

Tarik Demirkan, a Türkinfo portál főszerkesztője az M1 aktuális csatornán vasárnap úgy fogalmazott, az EU-nak „nagyon kemény falat" Törökország, népességét, földrajzi elhelyezkedését tekintve, és azért is, mert a törökországi politikai kurzus inkább kelet felé tendál. Ugyanakkor - fűzte hozzá - Törökországban is megfordult a trend a tíz évvel ezelőttihez képest, mert ha jelenleg népszavazást tartanának az EU-csatlakozásról, a törökök többsége „biztosan nemmel válaszolna".

Jelezte, ha összeomlanának az EU-török csatlakozási tárgyalások, Törökország nem válaszolna gazdasági szankciókkal, mivel az ország kereskedelmének körülbelül fele irányul az unióba. Hangsúlyozta, a tavalyi puccskísérlet óta ugyan mélyül a törökországi folyamatok „antidemokratikus jellege", az EU, bár felszámolni javasolja a csatlakozási tárgyalásokat, ezen túl nem tesz semmit.

Kitért arra is, nem lehet pontosan tudni, hogy jelenleg mennyi szír menekült van Törökországban, és közülük mennyien élnek menekülttáborokban, nehéz körülmények között, mert az új török törvények lehetővé teszik, hogy dolgozzanak a szír menekültek, és a szíriai helyzet is „csendesedik".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: politico.eu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.