Pesti Srácok

Börtönsztorik: vesztegetési kísérlet és fogolyszökés

Börtönsztorik: vesztegetési kísérlet és fogolyszökés

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik rabja a vád szerint először megpróbálta lefizetni a börtönőrt, majd arra igyekezett rávenni a törzszászlóst, hogy vonja vissza az előbbi miatt rá nézve tett terhelő vallomását. Állampusztai bv-ből pedig munkavégzés közben szökött meg egy fogvatartott.

Az alapügyben a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet rabjával szemben hivatali vesztegetés miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon indult büntetőeljárás, amelyben a férfit 2015 decemberében gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság. A még jelenleg is folyamatban lévő eljárás azért indult a vádlottal szemben, mert az abban az ügyben rendelkezésre álló adatok szerint, 2015 augusztusában fogvatartottként a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben pénzt ígért egy börtönőrnek azért, hogy a törzszászlós a büntetés-végrehajtási intézetbe karórákat hozzon be neki, amit ezután ő más fogvatartottak részére értékesített volna.

Ami nem megy, nem kell erőltetni

A börtönőr azonnal jelentette a férfi vesztegetési kísérletét, majd a feljelentés alapján indult bűnügyben terhelő tanúvallomást tett a vádlottra nézve. Az ez alapján ellene indult büntetőeljárásban a vádlott a vád szerint 2016. január 29-én a büntetés-végrehajtási intézet folyosóján a törzszászlóst megpróbálta rábírni arra, hogy a fentiek miatt vele szemben hivatali vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban a törzszászlós a tanúvallomását változtassa meg, illetve a rá nézve tett terhelő vallomását vonja vissza. A törzszászlós a vádlott ezen kérését is elutasította, és az esetet jelentette. A Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfival szemben az utóbbi ügyben hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt emelt vádat. A hivatali vesztegetés bűntette miatti alapügyben a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség 2016 májusában szintén vádiratot nyújtott be a terhelttel szemben, amely eljárás bíró szakban jelenleg is folyamatban van.

PestiSracok facebook image

Meglépett a lopás miatt elítélt férfi a munka elől

Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási (bv) Intézet mellett működő sertéstelepről hétfőn - közölte Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel. Orosz Zoltán elmondta: a fogvatartott - aki lopás miatt töltötte 60 napos büntetőjogi elzárását az állampusztai intézetben - a börtön által szervezett foglalkoztatási program keretében a sertéstelep területén végzett munkát, ahonnan hétfőn kora délelőtt engedély nélkül távozott. A büntetés-végrehajtási intézet és a rendőrség megkezdte a felkutatását - tette hozzá.

Forrás: PS/MTI, fotó: Origo

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.