Pesti Srácok

A csupa szeretet Amnesty International szerint gyűlöletkeltés, ha átláthatóságot követelnek tőle

A csupa szeretet Amnesty International szerint gyűlöletkeltés, ha átláthatóságot követelnek tőle

Aggodalommal figyeli az Amnesty International magyarországi és izraeli szervezete Orbán Viktor magyar és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő „egyre szorosabb szövetségét”, mert mindketten „megbélyegző” kampányt folytatnak a jogvédő szervezetek és aktivisták ellen – közölte a két szervezet az MTI-vel hétfőn. A hatalom átláthatóságáért és a saját átláthatóságuk ellen küzdő civilek szerint a hatalomnak tiszteletben kell tartania, ha ők nem tartják be a szabályokat.

Mint írták, a két politikus „gyűlöletet szít az egyetemes ember jogok és közös értékek ellen”, megpróbálja aláásni a jogvédő szervezetek és aktivisták szerepét a társadalomban és megbélyegző kampányt folytat ellenük. Felhívták a figyelmet, hogy mindkét országban olyan jogszabályokat fogadtak el, és a hírek szerint terveznek elfogadni, amelyek korlátozzák a demokratikus értékekért, az emberi jogokért és a hatalom átláthatóságáért küzdő civil szervezetek munkáját. A magyarországi és az izraeli Amnesty közös közleményben jelezte, tapasztalatuk szerint Magyarországon és Izraelben is

Mint írták, biztatónak tartják, hogy a civiltörvény miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. A közlemény idézi Molly Malekart, az Amnesty International Izrael programigazgatóját, aki arról beszélt, félnek, hogy a két miniszterelnök kedden kezdődő találkozóján „nemcsak az emberi jogokat sértő terveikről, hanem azok megvalósításáról is” szót ejt majd. Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója (és a Magyar Helsinki Bizottság korábbi vezető jogi előadója) pedig arról beszélt, felszólítják a két politikust, hogy alapjaiban változtassanak az emberi jogokkal kapcsolatos hozzáállásukon, és térjenek vissza egy olyan politikához, amely tiszteletben tartja és védi mindenki jogait. Saját pénzügyi átláthatóságán és ennek a széles nyilvánosság felé történő közlésén ugyanakkor változatlanul nem aggódik az Amnesty International.

PestiSracok facebook image

Kormány: Soros fizetett ügynökei harcolnak a céljaiért

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az Amnesty International közleményére válaszul közölte: Magyarország, és a hírek szerint Izrael is határozottan fellép Soros György fizetett szervezetei ellen. A válaszközleményben Soros által pénzelt szervezetnek nevezték az Amnesty Internationalt, a részükről indított támadásokat pedig annak tulajdonítják, hogy a bevándorlók százezreit Európába behozni akaró Soros György fizetett aktivistái.

Benjámin Netanjahu hétfőn érkezik hivatalos látogatásra Magyarországra.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.