Pesti Srácok

Dupla családi pótlékot kapnak a családok az ingyentankönyvek mellé

null

Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton.

Az államtitkár közlése szerint, mivel sok családnak fokozott anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, a kormány úgy döntött, hogy a szeptemberi családi pótlékot több mint egy héttel korábban folyósítják. Így augusztusban a családok kétszer, a hónap elején és a hónap végén is kapnak családi pótlékot, hogy az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket időben meg tudják venni – mondta. Amire viszont több százezer családnak nem kell költenie idén szeptemberben, az a tankönyvcsomag – folytatta Rétvári Bence. A kormány ugyanis szeptembertől az elsőtől a kilencedik osztályosokig minden gyermek számára ingyenesen biztosítja a tankönyvcsomagot. Ezzel az ingyenes tankönyvellátási rendszer négy évnyi fokozatos kiterjesztését lépi meg a kabinet egy év alatt, hiszen az eredeti ütemezés szerint a tavalyi 1-4. osztályosok után idén az 1-5. osztályosokig bővítették volna a tankönyvhöz ingyen jutó gyermekek körét – emelte ki.

A szükséges mintegy 12 milliárd forint költségvetési fedezet is rendelkezésre áll ehhez a nem rászorultsági, hanem alanyi jogon járó, természetbeni juttatáshoz – közölte az államtitkár. Az intézkedés több mint egymillió gyermeket és családjukat érinti, korábban még soha ennyi gyerek nem kapott ingyen tankönyvet Magyarországon – hangsúlyozta.

Rétvári Bence kérdésre válaszolva, egyes vitatott iskolaigazgatói kinevezésekkel kapcsolatban elmondta: egy évben sok száz igazgatót neveznek ki, és a döntések elsöprő többségével, 99,5 százalékával mindenki egyetért. „Ha bárki úgy érzi, hogy törvénytelen volt az eljárás, akkor jogorvoslattal élhet, de úgy tudom, az eljárás törvényességét senki sem vitatta egyik esetben sem” – tette hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy a Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint hiány alakult ki a gyermek oltóanyagokból, az államtitkár elmondta, júliusban kétszer szállítottak ki harmadik negyedéves oltóanyagokat a járási kormányhivatalokhoz, 10-én és 28-án. Ennek következtében maximum egy-két helyen lehetett néhány napos csúszás, de ez nem veszélyeztette sehol a gyerekek egészségét - jelentette ki. Ha valahol valóban a kormányhivatal vagy az oltószervek hibájából állt elő több hetes, hónapos hiány, akkor azt a helyi járási kormányhivatal népegészségügyi részlegén kell megvizsgálni – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.