Pesti Srácok

Folyamatosan próbálkoznak a migránsok, a határzárat Románia és Ukrajna felől kerülik meg

Folyamatosan próbálkoznak a migránsok, a határzárat Románia és Ukrajna felől kerülik meg

Hetvenhét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök az ORFK tájékoztatása szerint.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 25, szombaton 10, vasárnap 33 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, majd kísértek vissza az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A román és ukrán határszakaszon kilenc határsértőt fogtak el, embercsempészés miatt egy gyanúsított ellen indult eljárás.

A március 28-ától hatályos jogszabályok alapján a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején a rendőr az ország területén feltartóztathatja és visszakísérheti a határzárhoz a jogellenesen itt tartózkodó külföldit, ha nem merült föl bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Az elmúlt héten az ország területén összesen 138 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza a rendőrök. A megelőző héten – július 3-ától 9-éig – ez a szám 164 volt. A román és az ukrán határszakaszon 12 határsértőt fogtak el az elmúlt héten – derül ki a rendőrségi összesítésből.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?