Pesti Srácok

G20: Ismét nekimentek a szélsőbalosok a rendőröknek, de most nem fosztogattak

null

Hamburgban a G20-csúcstalálkozót követően vasárnapra virradóra ismét összecsaptak a rendőrök a globalizáció ellen tüntető baloldali aktivistákkal.

A rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal oszlatott fel egy ülősztrájkot a hamburgi Schanzenviertel városrészben, míg a kerület peremén különleges egységek 30, állig felfegyverzett tagja állt készenlétben, de nem avatkozott be. Megfigyelők szerint a rohamrendőrök mostanra már visszavonultak.

Szombat este mintegy 600 tüntető gyűlt össze a rendőrség adatai szerint Schanzenviertelben, az előző napi zavargások színhelyén. A hatóságok az oszlatást azzal indokolták, hogy a tömegből a rendőröket maszkos tüntetők kövekkel és palackokkal dobálták meg. Úgy tudni, hogy a tiltakozók barikádokat is emeltek, amelyeket aztán felgyújtottak. Megrongált és felgyújtott autókról is érkeztek jelentések. Egy rendőrségi szóvivő vasárnap hajnalban azt közölte, hogy a tüntetések kezdete óta 144 embert vettek őrizetbe, további 144-et pedig letartóztattak.

A szombat délutáni globalizációellenes felvonulás és nagygyűlés kisebb összecsapásokkal, de nagyrészt békésen zajlott le, a rendőrség szerint 50 ezer, a rendezők szerint 76 ezer résztvevővel. A rendőrség közleménye szerint akkor mintegy 120 maszkos tüntető helyenként közelharcot vívott a rendőrökkel, rugdalták és zászlórudakkal ütötték a rendfenntartókat, majd különböző irányokba elfutottak.

PestiSracok facebook image

Az előző nap fosztogatásokkal tarkított súlyos zavargások alakultak ki Hamburgban. A randalírozók több órán át szabadon garázdálkodhattak, mivel a helyi sajtó szerint a hatóságok elvesztették az ellenőrzést az események fölött, és az 1,7 millió lakosú város egyes negyedeit szinte átengedték a randalírozóknak.

Forrás: MTI; fotó: independent.ie

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.