Pesti Srácok

Gyurcsány azt a kerületet nézte ki magának, ahol Lamperth Mónika a jegyző

Gyurcsány azt a kerületet nézte ki magának, ahol Lamperth Mónika a jegyző

A Fidesz szerint Hajdu László XV. kerületi DK-s polgármester és párttársai "pitiáner politikai számításból" akadályozzák a kerületi bölcsőde- és óvodafelújításokat, pedig azok megkezdését a képviselő-testület többsége, köztük a helyi MSZP is támogatta.

László Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azzal kapcsolatban írt: június 6-án a XV. kerületi önkormányzat képviselő-testülete két óvoda és egy bölcsőde felújításához kapcsolódó közbeszerzésekről döntött, a döntést támogatta a helyi Fidesz és az MSZP egy része is. A döntés értelmében a felújításokhoz szükséges, korábban megállapított 280 millió forintos forrást kibővítették. Hajdu László polgármester azonban nem értett egyet a döntéssel és nem hajtotta azt végre, mert szerinte a 77 millió forinttal nagyobb összeg indokolatlan, és jelentős túlárazásról van szó. A határozat végrehajtásának elmulasztása miatt Agárdi János (Fidesz-KDNP) képviselő július 4-én fegyelmi eljárást kezdeményezett a polgármester ellen, azonban Móricz Eszter MSZP-s képviselő távozása miatt a képviselő-testület határozatképtelenné vált. László Tamás azt írta: Hajdu László állítása szerint a kerületi jegyzőtől, Lamperth Mónikától - aki 2002 és 2008 között több miniszteri posztot is betöltött - azt a "ténybeliséget mellőző tájékoztatást" kapta, hogy a felújítások ára 40 százalékot emelkedett. Ezzel szemben a beruházások árát csupán 22 százalékkal kellett korrigálni - közölte. Hozzáfűzte: az ügyben a közbeszerzést kiíró költségvetési szerv vezetője is számos vizsgálatot kezdeményezett. A fideszes képviselő úgy folytatta: a polgármester a képviselő-testület július 4-i ülésén olyan előterjesztést nyújtott be, amellyel vissza akarta vonatni a június 6-án 60 százalékos többséggel megszavazott határozatot. Majd a szerdai ülésen új előterjesztéseket is benyújtottak, ami törvénytelen, hiszen a szerdai ülés hivatalosan a július 4-i folytatása volt - tette hozzá. A helyi DK azzal vádolja a Fideszt, hogy meg akarja buktatni Hajdu Lászlót, László Tamás szerint azonban Lamperth Mónika az, aki "lejáratja" és aki valójában le akarja váltani a polgármestert. "A hangzavar az MSZP és a DK közötti, leplezetlen pártpolitikai csatát hivatott elfedni", Gyurcsány Ferenc ugyanis "kinézte" magának a kerületet, az MSZP viszont ezt nem akarja hagyni - fogalmazott a fideszes politikus. A XV. kerületi közösség érdekét szolgáló fejlesztéseket tehát Hajdu László és párttársai "pitiáner" politikai számításból akadályozzák - olvasható a közleményben. A kerületi Fidesz azonban azért küzd, hogy Rákospalotán a gyerekek érdekeit szolgáló bölcsődei és óvodai fejlesztések megvalósuljanak, ezért a párt felszólítja a helyi DK-t, hogy járjanak el törvényesen és hajtsák végre a képviselő-testület határozatát - áll a dokumentumban.

PS/MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.