xv. kerület
Cs. Németh Angéla nem válaszol, hová tűnt 3,6 milliárd a kerület költségvetéséből, és nem tudja, mi köze a saját fiához
Szürreális beszélgetést folytathattunk le Cs. Németh Angélával, a XV. kerület baloldali koalíciós polgármesterével, aki nem akart válaszolni arra, hogy hova tűnt a kerület jövő évi költségvetéséből 3,6 milliárd forint – a teljes költségvetés bő 10 százaléka. Azt pedig értetlenséggel vegyes felháborodással közölte, hogy nem tudja, neki mi köze a DK nemrég leváltott kerületi elnökéhez, aki mellesleg a polgármester asszony fia és az önkormányzat egyik bizottságának fizetett tagja.Cserdiné szerint nincs pénze a XV. kerületnek, de mégis
Másfél éve kommunikálja azt a XV. kerület DK-s polgármestere, Cserdiné Németh Angéla, hogy a kormány miatt nincs pénz a kerületben, ezért maradnak el beruházások. Azonban egy interjúban elszólta magát, úgy nyilatkozott: a felhalmozott jelentős tartalékhoz nyúlnak idén.Kimentették a lakástűzben bennrekedt férfit az újpalotai rendőrök
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába vasárnap este érkezett egy bejelentés, miszerint kigyulladt egy XV.kerületi társasház. A XV. Kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának beosztottjai a bejelentés után pár perccel értek a helyszínre.Megjutalmazták a rákospalotai rendőröket, akik megmentették egy kisfiú életét
Négy perc sem telt el a riasztás után, a XV. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei – Sütő Krisztián r. zászlós és Tóth Tamás Géza r. főtörzszászlós – már a mentéshez kutattak eszközöket a XV. kerületi Pázmány Péter utcában lángokba borult háznál.Bezártak egy XV. kerületi óvodát, mert koronavírusos lett az egyik szülő
Pozitív lett egy, a XV. kerületi, eddig ügyeletet biztosító Újpalotai Összevont Óvoda Hartyán Tagóvodába járó gyermek szülőjének koronavírus-tesztje – írja a Facebookon a XV. kerületi önkormányzat.Családi vállalkozás és kifizetőhely, avagy a XV. kerület Gyurcsány kedvenc polgármestere alatt
Szép lassan nem "csupán" baloldali, hanem már családi kifizetőhellyé is válik a XV. kerület, ugyanis a Gyurcsány-közeli polgármester, Németh Angéla fia, Mihály Gergő újabb pozíciót kapott. A Népjóléti Bizottsági tagsága mellett a jövőben már a Bölcsődei Érdekképviseleti Fórumban is helyet kap, mindezt úgy, hogy nem is rendelkezik még végzettséggel, mivel egyetemista. Arról is döntöttek, hogy 100 millió forintról 270 millió forintra emelik azt a keretet, amelyből a DK-közeli polgármester a képviselő-testület egyetértése nélkül költhet bizonyos időszakokban.A gyurcsányista Gréczynek csak hitványozásra futotta válasz helyett (VIDEÓ)
Bohár Dániel próbálta meg szembesíteni a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt apostolát, Gréczy Zsoltot, ugyan hogyan fordulhatott elő, hogy a XV. kerületi polgármester a vastag fizetésemeléseket követően saját fiát is betette egy bizottságba. Az "urambátyám-politizálás" ellen rendszeresen hangosan kikelő Gréczy válasz helyett lehitványozta a kérdezőt.Teljes a káosz Rákospalotán, a baloldali városvezetés marakodása a kerületnek árt a legtöbbet
A többszörösen levitézlett baloldal hatalomtechnikája mindig is irigylésre méltó volt. A hatalom érdekében mindenre képesek voltak, azonban ha megszerezték, akkor minden esetben kiderült, hogy csak visszaélni tudtak vele. Repertoárjukat a kiárusítás, áron alul eladás, szétosztás szentháromsága határozta meg, majd ezt követően a koncon való marakodás jellemezte a nép nagy barátait. Idén önkormányzati választások lesznek hazánkban; aki tétovázik, vagy elfelejtette a balliberális vezetés szépségeit, annak markáns példaként mutathatjuk meg a XV. kerületet, hiszen Rákospalota DK-s polgármester asszonya és az őt támogató szivárványkoalíció még a 2019-es költségvetést sem tudta elfogadni. Így már érthető, hogy Németh Angéla polgármester miért akart több milliós jutalmat kiosztani magának két hónap munka után. Az iménti eseményeket követően főleg bizonyítható, hogy mennyire megérdemelte volna, azonban még saját koalíciós partnerei sem szavazták meg a javaslatot.Fidesz: A párt kifizetőhelyévé tenné a DK a XV. kerületet
Lamperth Mónika a problémák megoldása helyett bújtatott szerződésekkel és felesleges állásokkal a Demokratikus Koalíció kifizetőhelyévé tenné a XV. kerületet – kommentálta Pintér Gábor, a Fidesz helyi frakcióvezetője a hírt, miszerint még a baloldali képviselők is leszavazták a kerület 2019-es költségvetését.Ajánljuk még