Pesti Srácok

Hatezer négyzetkilométernyi jégtömb szakadt le az Antarktiszról

null

Óriási, hatezer négyzetkilométer kiterjedésű jégtömb vált le az Antarktiszról - írta a BBC hírportálja. A tudósok már májusban megjósolták, hogy nyáron leszakadhat a Larsen C jégselfből, vagyis a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömegből egy hatalmas darab egy törésvonal mentén, amelyet évekkel ezelőtt fedeztek fel. A jégtömb elszakadását egy amerikai műhold észlelte szerdán. A nagyjából 350 méter vastag jegű Larsen C az Antarktisz nyugati részén terül el, feltartóztatva az őt tápláló gleccsereket. A kutatók évek óta figyelemmel kísérik a selfjég törésvonalának alakulását.

A szakemberek az Antarktisz jégselfjeinek olvadását a globális felmelegedés következményének tekintik. A Larsen C jégself az Antarktisz negyedik legnagyobb selfje. A most levált hatalmas jégtömb hasadását először 2014-ben észlelték, és tavaly már azt jósolták a tudósok, hogy pár éven belül leszakadhat. Idén májusban azonban Dan McGrath geofizikus, az US Geological Survey amerikai tudományos kormányszervezet munkatársa figyelmeztetett, hogy a jéghegy már a nyáron leszakadhat, s ezzel a self jégtömegének mintegy 10 százalékát veszíti el.

Idén májusban Dan McGrath geofizikus, az US Geological Survey amerikai tudományos kormányszervezet munkatársa figyelmeztetett, hogy a jéghegy már a nyáron leszakadhat, s ezzel a self jégtömegének mintegy 10 százalékát veszíti el. (Forrás: BBC)

A 200 méter vastag táblás jégtömb nagyon lassan mozog és a közeli jövőben nem is jut messzire, de továbbra is folyamatos megfigyelés alatt tartják a kutatók. Az áramlatok és a szél valószínűleg az Antarktisztól északra tolják, ahol veszélyeztetheti a hajózási útvonalakat. Az amerikai Aqua szatellit infrás érzékelője tiszta víz megjelenését jelezte a self és a jégtömb közötti hasadékban szerdán. A víz melegebb, mint a környező jég és levegő.

PestiSracok facebook image

- értékelte az adatokat Adrian Luckman professzor, aki a Midas Projekt keretében a Swansea Egyetemen a legközelebbről tanulmányozta a jégtömb viselkedését.

Az európai Sentinel-1 műholdradar rendszere is készített képeket az elmúlt órákban a jégtömbről, amely szintén megerősítheti a leválását. A műhold ugyanis érzékelni tudja az óriási jégtömb jégselftől való legcsekélyebb elmozdulását is.

Forrás: MTI, fotó: BBC

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.