párizsi klímaegyezmény
Áder János: az uniónak egységesen kell fellépnie a migráció, a klímaválság és az államadósság kezelés-ügyében
Szerdán került sor az Arraiolos-csoport római találkozójára. A közvetlen végrehajtó hatalmat nem gyakorló államfők rendszeres találkozóján Áder János is részt vett, aki közös uniós fellépést sürgetett a migráció, a klímaválság és az államadósság kezelésének ügyében.Jogállamiság a bolondok hajóján
A jogállamiság fogalma talán a legismertebb azon elvont fogalmak közül, amelyekhez a nemzetközi politikában mindenáron jogkövetkezményeket akarnak fűzni (például a Magyarországnak járó európai uniós támogatások megvonását), anélkül, hogy konkrét törvényi előírás megsértését kellene bizonyítaniuk.Amerikai elnökválasztás – Még nincs hivatalos eredmény, a demokraták már a Biden-kormány terveiről beszélnek
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a közösségi médiában írt arról, milyen lépésekkel kezdené elnöki karrierjét. A volt alelnök már korábbi felszólalásaiban is az USA klímasemlegessé tételét nevezte egyik elsődleges feladatának.EU-s díj a magyar erdőtűz-megelőzési kezdeményezésért
A LIFE-díjjal az Európai Unió a környezetvédelmi és éghajlat-politikai programja által támogatott eredményes és innovatív projekteket jutalmazza. Idén a magyarországi Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága által megvalósított FIRELIFE erdőtűz-megelőzési kezdeményezés is a díjazottak között szerepel az éghajlatvédelmi kategóriában.Az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből
Az Egyesült Államok hivatalosan is tájékoztatta az ENSZ-t, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből, megkezdve ezzel a kilépés hivatalos folyamatát, amely a 2020-as amerikai elnökválasztást követően zárulhat le és akkortól lép majd hatályba. A 2015-ben kötött párizsi klímaegyezményt azóta a világ szinte minden országa aláírta, így a klímaváltozás elleni küzdelemről szóló megállapodást, de Washington gazdasági érdekeire hivatkozva ellenáll, sőt, a globális klímaegyezmény hatásainak ellensúlyozására készül.Áder: A párizsi klímamegállapodás bajban van
"Párizs bajban van", hiszen a világ károsanyag-kibocsátása nagyobb, mint valaha - jelentette ki Áder János államfő csütörtökön az ENSZ-közgyűlés éghajlatváltozással és fenntartható fejlődéssel foglalkozó vitájában, New Yorkban. A népességrobbanás nem állítható meg, ahogy a gazdasági növekedésről sem mondanak le az államok. Változásra van tehát szükség, ugyanazt a fejlődést kevesebb energiával és szén-dioxid-kibocsátással kell elérni - hangsúlyozta.Éghajlatvédelmi központ létrehozásával segíti Magyarország a balkáni országokat
A párizsi klímamegállapodás végrehajtásának elősegítése érdekében Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. jön létre, amelynek köszönhetően Magyarországnak vezető szerepe lehet a nyugat-balkáni országok éghajlatvédelmi fejlesztéseiben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön. Létrehozása egy kiterjedtebb és ambiciózusabb erőfeszítés felé tett első lépés, hiszen 2021-ben felállhat egy többszereplős pénzügyi alap a regionális és V4+ országok lehetséges bevonásával, klímaprojektek közös megvalósítása érdekében.Az autóipar irreálisnak tartja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére kitűzött célt
Túlzott és irreális célkitűzésnek tartják az autóipari vállalatok a hétfőn este Brüsszelben született megállapodást a járművek szén-dioxid-kibocsátásának 37,5 százalékos csökkentéséről 2030-ig. Hangsúlyozták egyúttal, feltétlenül szükséges lenne, hogy az uniós tagországok minden tőlük telhetőt megtegyenek az alternatív hajtású járművek terjedését elősegítő infrastruktúra kiépítése érdekében.Juhász Árpád: Az ázsiai országok hatalmas szénvagyona tovább növelheti a szén-dioxid-kibocsátást
Tovább nőhet a legnagyobb légkörszennyező országok, elsősorban India és Kína széndioxid-kibocsátása, mivel erőműveik közül sok még csak mostanában áll üzembe - mondta Juhász Árpád geológus az M1 csatorna vasárnap délelőtti műsorában. A geológus megjegyezte, hogy a Föld légkörében a szén-dioxid mennyisége eléri a 37 milliárd tonnát.Ajánljuk még