Pesti Srácok

Áder János: az uniónak egységesen kell fellépnie a migráció, a klímaválság és az államadósság kezelés-ügyében

null

Szerdán került sor az Arraiolos-csoport római találkozójára. A közvetlen végrehajtó hatalmat nem gyakorló államfők rendszeres találkozóján Áder János is részt vett, aki közös uniós fellépést sürgetett a migráció, a klímaválság és az államadósság kezelésének ügyében.

A magyar államfő a grémium 16. találkozóját követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: van tere, helye és indoka, hogy a migráció ügyében nemzetközi együttműködés jöjjön létre. Mint mondta, az uniónak az embercsempészekkel és a terroristákkal szembeni fellépést fokoznia kell, ahogy a humanitárius övezetek újjáépítésére fordítandó forrásokat is szükséges bővítenie. Az államadósság kezelésével összefüggésben elmondta, hogy már a koronavírus-járvány előtt is több ország gondokkal küzdött ezen a téren, a Covid azonban még csak mélyítette a válságot, amelynek kezelésére szerinte sürgős közös cselekvésre van szükség. A klímahelyzettel kapcsolatban azt szögezte le, hogy ma a világ távolabb van a párizsi klímacélok elérésétől mint hat évvel előtt volt, amikor Párizsban ezeket megfogalmazták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.