Pesti Srácok

Itt az orosz válaszcsapás: több száz amerikai diplomatát hazazavar Putyin

Itt az orosz válaszcsapás: több száz amerikai diplomatát hazazavar Putyin

Összesen 755 amerikai külügyminisztériumi alkalmazottnak kell távoznia Oroszországból, miután Moszkva úgy döntött, 455 főre kell csökkenteni az oroszországi amerikai nagykövetségen és konzulátusokon dolgozók létszámát – nyilatkozta Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap a Rosszija 24 tévécsatornának.

– mondta az orosz elnök a tévéinterjúban. Moszkva pénteken már közölte, hogy az Egyesült Államokban dolgozó orosz külügyi alkalmazottak létszámával egyenlőre kell csökkenteni az amerikaiakét szeptember 1-ig. Ezt válasznak szánta arra, hogy az előző nap az amerikai képviselőház után a szenátus is nagy többséggel megszavazta az Oroszország elleni újabb szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot, valamint hogy tavaly év végén 35 orosz diplomatát utasítottak ki és orosz állami tulajdonban lévő ingatlanokat foglaltak le az Egyesült Államokban. Az akkori, az elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozással indokolt amerikai intézkedésekre Moszkva mindeddig nem válaszolt.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Putyin televíziós nyilatkozatában. Hozzátette, hogy Oroszország képes lenne további intézkedéseket hozni az Egyesült Államok ellen, és az amerikaiak számára érzékeny területeken korlátozni az együttműködést, de ő ezt a jelenlegi helyzetben nem tarja célszerűnek, mert nemcsak a kétoldalú kapcsolatoknak, hanem Moszkvának is ártanának. Az elnök nem zárta ki annak az elméleti lehetőségét, hogy eljöhet a pillanat, amikor az Oroszországra való nyomásgyakorlási kísérletek okozta kár összevethető lesz azzal, amit az együttműködés korlátozása eredményezhet, de kifejezte reményét, hogy nem fajul el ennyire a helyzet.

A válaszlépések időzítését azzal indokolta, hogy amerikai részről újabb lépést tettek a kétoldalú viszony megrontása érdekében, amit pedig semmi sem provokált ki. Putyin „törvénytelennek” nevezte az új amerikai korlátozásokat, amelyekkel Washington befolyásolni kíván más országokat, köztük a saját szövetségeseit, amelyek érdekeltek a kapcsolatok fejlesztésében Oroszországgal. Putyin mindemellett „nagyon fontosnak” nevezte az orosz-amerikai együttműködést a tömegpusztító fegyverek korlátozása és a terrorizmus elleni harc terén. A szíriai „feszültségmentesítési övezetek” létrehozását „a közös munka konkrét eredményének” nevezte. A lehetséges kétoldalú kooperáció terepeként nevezte meg az energetikát, a repülőgépipart és az űrkutatást, azon belül is a Vénusz megfigyelését, valamint a kiberbűnözés elleni fellépést is.

Forrás: MTI. Vezető kép: AFP/Getty Images

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?