Pesti Srácok

Koszovóból érkeztek az Iszlám Állam vezető női kiképzői

Koszovóból érkeztek az Iszlám Állam vezető női kiképzői

Koszovóból 44 nő csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezet iraki és szíriai harcaihoz, és közülük került ki a női kiképző központok vezetője, a 23 éves Chamile Tahiri is – számolt be a koszovói biztonsági tanulmányok központjának adatairól a pristinai sajtó hétfőn.

Az információk szerint Chamile Tahiri az egyik legradikálisabb női harcosként vált ismertté az Iszlám Állam köreiben, és több tucat Koszovóból, Macedóniából és Albániából származó albán nemzetiségű nőt toborzott a terrorszervezet számára. A rendelkezésre álló adatok szerint Tahiri jobbkeze, Laura Huseini szintén Koszovóból származik, és amikor az Iszlám Államhoz csatlakozott, férjét és bátyját is megnyerte az ügynek.

Feltételezések szerint 2015 óta a koszovói nők 37 gyereket szültek a dzsihadistáknak. Az IÁ soraiban harcoló nők azonban a legtöbbször nem azért utaztak el a szíriai és az iraki harctérre, hogy ott a harcosok ágyasai és feleségei legyenek, hanem aktívan részt vesznek az akciókban, legfőbb feladatuk pedig a toborzás. A kizárólag nőkből álló alakulatokhoz sokan csatlakoztak Nyugat-Európából is, őket főleg az interneten keresztül sikerült meggyőzni arról, hogy utazzanak el a közel-keleti harcterekre, és vegyék fel az iszlám vallást. A beszámoló szerint furcsának tűnhet, de az IÁ-hoz csatlakozó nők többsége felsőfokú végzettséggel rendelkezik, felvételkor ugyanis a magasan képzett nőket részesítik előnyben, főleg azokat, akik magas szinten foglalkoznak számítástechnikával.

PestiSracok facebook image

A pristinai belügyminisztérium adatai szerint mintegy 300 koszovói csatlakozott a korábbi években a szíriai és az iraki harcokhoz, a harctereken pedig mintegy 50 koszovói vesztette életét. Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának több mint 95 százaléka iszlám vallású, a szélsőségesek azonban csak kis számban vannak jelen. A koszovói törvények 2015 óta tiltják a külföldi harcokban való részvételt. A törvény 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat, akik külföldi katonai, félkatonai vagy rendőri egységekhez csatlakozva zsoldosként vesznek részt bármilyen összetűzésben Koszovó területén kívül. Emellett bünteti azokat is, akik a harcokban való részvételre buzdítanak vagy toboroznak másokat.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.