Pesti Srácok

Lehetetlen azonosítani a londoni toronytűz összes áldozatát

Lehetetlen azonosítani a londoni toronytűz összes áldozatát

A Scotland Yard hétfői tájékoztatója szerint 255 túlélője lehet a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban kitört múlt havi tűzvésznek.

Andy Chalmers, a rendőrségi vizsgálatot vezető főfelügyelő elmondta: a szerencsétlenség óta elvégzett vizsgálat során a londoni rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy 350-en lakhattak a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határában emelkedő toronyházban, és a tűzvész idején közülük 14-en máshol tartózkodtak. Mindezek alapján a rendőrség fenntartja azt a becslését, amely szerint 80 körül lehet a halálos áldozatok száma, bár a végleges adat ezt valószínűleg nem fogja sokkal meghaladni - mondta a vizsgálat vezetője.

Eddig 32 áldozat azonosítását sikerült kétséget kizáróan elvégezni, de Chalmers megerősítette: a rendkívül intenzív tűz olyan pusztítást végzett, hogy az összes áldozat azonosítása lehetetlennek bizonyulhat. A rendőrtiszt elmondta: a vizsgálatot végző szakértők kézzel próbálják szétválogatni az égett törmelékből az emberi maradványokat, és ebben ilyen feladatokra kiképzett kutyák is segítenek. Chalmers közölte: a Scotland Yard segítséget kért azoktól a szakértőktől is, akik részt vettek a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozatban elhunytak maradványainak felkutatásában.

A tűzvész június 14-én hajnalban tört ki a 24 emeletes, 127 lakásos toronyházban. Az évtizedek óta példátlan tűzkatasztrófát a rendőrség szerint valószínűleg egy zárlatos hűtőszekrény okozta, amely a negyedik emelet egyik lakásában kapott lángra. A vizsgálat azonban jelenleg az épület külső burkolóelemeire összpontosul, különös tekintettel arra, hogy a tűzvész óta eddig megvizsgált hasonló burkolatú toronyházak épületburkolati mintái közül egyik sem felelt meg az előírásoknak a hatósági tűzbiztonsági próbákon. A tűz után a brit kormány hatszáz toronyház tűzbiztonsági ellenőrzését rendelte el.

PestiSracok facebook image

A Grenfell Tower külső felületét a tavaly befejeződött renoválás során új burkolóelemekkel látták el. A helyi lakóközösség érdekképviseletét ellátó szervezetek azzal vádolják a kivitelezőt - a kerületi tanács ingatlankezelő cégét -, hogy igyekezett minél olcsóbb anyagokat felhasználni. Az égő toronyházról készült felvételeken látszik, hogy a tűz rendkívül gyorsan terjedt felfelé az épület külső falfelületein.

A Scotland Yard a múlt héten bejelentette - és ezt a hétfői sajtótájékoztatón is megerősítették a vizsgálat vezetői -, hogy a Grenfell Towerben kitört tűzvész ügyében gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával bűnügyi vizsgálat is folyik.

Hétfőre virradó éjjel komoly tűz pusztított a közeli Camden kerület rendkívül népszerű turistanegyedének egyik piacán is, de itt személyi sérülés nem történt.

MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.