Pesti Srácok

Már csak néhány tucat szélsőséges tartja magát Moszulban

Már csak néhány tucat szélsőséges tartja magát Moszulban

Az Iszlám Állam néhány tucat dzsihadistája még tartja magát Moszulban, ahol Haider al-Abádi iraki kormányfő addig nem jelenti be hivatalosan a győzelmet, amíg az ellenállás utolsó fészkét fel nem számolták - közölte Firasz Abdel Kasszim, az iraki hadsereg egyik tisztje hétfőn.

A tiszt egy nappal azután nyilatkozott, hogy Haider al-Abádi vasárnap közölte, a kormányerők győzelmet arattak az Iszlám Állam felett Moszulban. Az észak-iraki nagyvárosban azonban hétfőn is fegyverropogás hallatszott, mert néhány szélsőséges eltökélte, hogy az utolsó leheletéig harcol a dzsihadista szervezetért. A Washington vezette nemzetközi koalíció támogatását élvező kormányerők moszuli győzelme jelentős csapás a dzsihadistáknak, akik három évvel korábban Moszulból kiáltották ki kalifátusukat az általuk ellenőrzött iraki és szíriai területeken. Ugyanakkor a szélsőségesek még mindig számos várost felügyelnek Moszultól délre és nyugatra.

Külföldi merényletekre koncentrálhat majd az ISIS

Szakértők szerint az Iszlám Állam térvesztése után gerillaharcmodort alkalmaz majd és külföldön követ el merényleteket, ahogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is tette a kétezres évek elején. Az október 17-én kezdődött moszuli offenzívában a város jelentős része megsemmisült, és több ezren vesztették életüket. Az ENSZ adatai szerint 920 ezer civil hagyta el az egykor 1,5 milliós nagyvárost és környékét a harcok kezdete óta. Közülük csaknem 700 ezren továbbra is hevenyészett táborokban húzzák meg magukat.

PestiSracok facebook image

- figyelmeztetett Lise Grande, az ENSZ Irakért felelős humanitárius koordinátora.

- tette hozzá.

Smoke billows from the ruined Grand al-Nuri Mosque after it was retaken by the Iraqi forces at the Old City in Mosul, Iraq June 29, 2017. REUTERS/Erik De Castro

Irán gratulált Iraknak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fölött aratott moszuli győzelméhez, és hétfőn felajánlotta segítségét a város és a környező települések újjáépítéséhez.

- írta a Twitteren Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnap este. "Ha az irakiak egyesítik erőiket, nincs olyan, amit el ne érhetnének". Más iráni tisztségviselők is üdvözölték Moszul visszafoglalását. A város bevételének köszönhetően jóval közelebb kerültünk az Iszlám Állam nevű "bűnszövetkezet barbárságainak és jelenlétének végéhez" - idézte az Irna állami hírügynökség Ali Samhanit, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács főtitkárát.

- tette hozzá Samhani Abádinak és Ali asz-Szisztáni iraki síita nagyajatolláhnak címzett üzenetében. Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter és Mohammad Bageri vezérkari főnök szintén gratuláltak az iraki miniszterelnöknek, és egyúttal jelezték, hogy készek szorosabbra fűzni a katonai együttműködést Bagdaddal. Haider al-Abádi iraki kormányfő vasárnap felkereste a romokban heverő Moszult, és hivatalosan is bejelentette az észak-iraki város visszavételét az Iszlám Államtól, amely három évvel korábban itt kiáltotta ki "kalifátusát" a megszerzett iraki és szíriai területeken.

Forrás: MTI, fotó: Reuters

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.