Pesti Srácok

Nőnek öltözve ölt meg tizennégy embert egy öngyilkos merénylő

Nőnek öltözve ölt meg tizennégy embert egy öngyilkos merénylő

Egy nőnek öltözött öngyilkos merénylő legalább tizennégy emberrel végzett és húszat megsebesített a nyugat-iraki Anbár tartomány egyik menekülttáborában - közölte Taha Abdul-Gáni tartományi tisztségviselő hétfőn.

Abdul-Gáni elmondta, hogy a támadást vasárnap szürkületkor hajtotta végre a merénylő, miközben a hatóságok éppen elszállásolták az Iszlám Állam dzsihadistáinak ellenőrzése alatt álló Kaimból érkezett családokat a táborban. A tartományi tanács tagja úgy tudja, hogy egy rendőrezredes is életét vesztette a merényletben. Az ezredes halála előtt gyanút fogott, odament a támadóhoz, és átölelte őt, valószínűleg azért, hogy így csökkentse a robbantás erejét és áldozatainak számát. Egyelőre senki sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, de minden jel az Iszlám Államra utal, amely számtalan hasonló támadást hajtott végre a múltban.

Közel a dzsihádisták teljes veresége Moszulban

Az iraki erők a szélsőségesek többségét kiűzték Anbárból, és Moszulban is közel a dzsihadisták teljes veresége. Az Iszlám Állam már csak alig több mint egy négyzetkilométernyi területet tart felügyelete alatt Irak második legnagyobb városában. Menekülő civilek közé vegyülő női merénylők egy katonával végeztek, többeket pedig megsebesítettek, amikor levegőbe röpítették magukat Moszul óvárosában hétfőn. Ali Abdullah Husszein őrmester elmondta, hogy a két nő a romokban heverő an-Núri mecset közelében csapott le. Husszein úgy tudja, hogy az elmúlt három napban legalább négy hasonló támadást hajtottak végre az iraki kormányerők ellen.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó (Illusztráció): UNHCR/Giles Duley

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.