Pesti Srácok

Pusztuló egészségügy? Több mint másfélszer több a CT- és MR-készülék, mint 2010-ben

Pusztuló egészségügy? Több mint másfélszer több a CT- és MR-készülék, mint 2010-ben

Nem szeretnénk holmi tényekkel megzavarni az egészségügy végromlásáról imamalomszerűen értekező balliberális politikusokat, de itt egy aprócska számadat, ami nem túlzottan illik bele az általuk megálmodott világképbe. Míg 2010-ben, a Bajnai-éra lecsengésekor még csupán 103 modern képalkotó berendezés (CT és MR) működött a magyar egészségügyben, mára a számuk 169-re emelkedett. Ez 64 százalékos emelkedést jelent mindössze hét esztendő leforgása alatt. Ez hogyan lehetséges?

Nagyot lépett előre 2010 óta Magyarország a CT-MR berendezések számát tekintve, míg 2010-ben 30 MR berendezés volt használatban, mára Magyarországon 65 MR-berendezés van, 117 százalékkal, több mint duplájára emelkedett a gyógyításhoz használható MR eszközök száma – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára az MTI-vel. Rétvári tájékoztatása szerint CT-berendezésből 2010-ben még csak 73, mára már 104 darab, 42 százalékkal több található az országban, vagyis számszerűen is kimutatható, hogy a gyógyítás feltételei érezhetően javultak Magyarországon.

Rétvári Bence; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Az államtitkár elmondta, másfél évvel ezelőtt a kormány közel 50 milliárd forintot fordított az állami intézményekben működő képalkotó diagnosztikai eszközök fejlesztésére, és a következő években is újabb beszerzések várhatók. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image
Ez a Pécsi Tudományegyetem szintén idén átadott új MR-készüléke; Forrás: pte.hu

Valóság Kapitány dörömböl

Nem nagyon van ember az országban, aki az egészségügyi Kánaán beköszöntéséről akarna beszélni, vagy arról, hogy nincs szükség rengeteg fejlesztésre ezen a területen. No de az a ballib mantra, hogy mennyire lepusztult az egészségügy 2010 óta, teljesen abszurd. A valóságban számos komoly előrelépés történt az egészségügyben a Gyurcsány-éra vizitdíj automatás, kórházi napidíjas őrületéhez képest. Például: amíg 2012-ben még 70 ezren voltak a várólistákon, ez a szám idén 28 ezer alá csökkent. A programra 2013 és 2017 között több mint 17,2 milliárd forintot költött a kormány. Néhány nappal ezelőtti hír, hogy csak a fővárosban és Pest megyében idén 40 milliárd forint jut kórházfejlesztésre. Jövőre 220 milliárd forinttal több pénz jut az egészségügyre, mint idén. A tavaly meghirdetett béremelési program keretében az ápolók bére három év alatt 65 százalékkal nő, a szakorvosoké és szakgyógyszerészeké már tavaly százezer forinttal, a rezidensek pedig 50 ezer forinttal emelkedett. Eközben az ellenzék mást nem nagyon tehet, mint próbálja a létező problémákat felnagyítani, vagy olykor álhíreket generálni, de ezek többsége előbb-utóbb lelepleződik.

Forrás: MTI. Vezető kép: semmelweis.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.