Pesti Srácok

"Rip This Joint" - A lakosság háromnegyede elutasítja a legalizációt

null

Közel másfél millió ember, a teljes felnőtt népesség 18 százaléka ért egyet azzal, hogy Magyarországon szabályozott keretek között lehessen marihuánát árusítani, közel hatmillió, azaz a teljes felnőtt népesség 73 százaléka viszont ellenzi az elképzelést - derül ki a Nézőpont Intézet Blikk számára készült közvélemény-kutatásából.

Mindez azt jelenti, hogy többen vannak a teljes legalizálás mellett, mint ahányan fogyasztottak már saját bevallásuk szerint marihuánát - áll az MTI-nek megküldött összegzésben, amely szerint a megkérdezettek 11 százaléka próbálta már ki a szert.

Megemlítik: jelenleg nincs olyan társadalmi csoport, ahol többségben lennének a legalizációt támogatók. Az elképzelést az átlagnál többen elsősorban a 18-29 évesek körében pártolják, a korcsoport 34 százaléka van ezen a véleményen, a fővárosiak 28 százaléka gondolkodik így, míg az önmagukat felső osztályba sorolók körében 39 százalék ez az arány.

A marihuánát korábban kipróbálók több mint fele (a teljes felnőtt népesség 11 százalékának 57 százaléka) támogatja, hogy azt szabályozott keretek között lehessen árusítani Magyarországon. Az elképzelést ugyanakkor még a korábbi fogyasztók harmada (33 százalék) is ellenzi - jelezték a június 6-8. között, 1000 fő megkérdezésével, a 18 évesnél idősebb lakosságot nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentáló mintán készített telefonos felmérés eredményeit ismertetve.

PestiSracok facebook image

Gyorshír: Kenderültetvényt találtak a rendőrök egy balástyai tanya hátsó kertjében felállított fóliasátorban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t. A gyanú szerint egy 21 éves férfi tavasszal bérelt ki egy balástyai tanyát, ahol indiai kendert termesztett. Később egy ismerősének felajánlotta, hogy a növények gondozásáért cserébe ingyen lakhat az ingatlanban, valamint egy motort is vásárol neki. A tanyán tartott házkutatás során a rendőrök magvakat, palántaneveléshez szükséges sátrat, kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint a hátsó kertben, egy fóliasátorban több mint 130 tő indiai kendert találtak - tudatta a főhadnagy. A rendőrök előállították a növények gondozásával megbízott férfit és egy fogyasztót, a tanya bérlőjét pedig elfogatóparancs alapján keresik. A növényeket gondozó 22 éves férfit kábítószer birtoklása miatt őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

MTI; Fotó: A szakasz c. film egy részlete (youtube.com)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.